Tartós lett a tulipánmánia

Amszterdam. Tulipánok júliusban? A világ vezető virág- és hagymatermelő országában ez sem lehetetlen. A hollandok a 16. század végén fedezték fel az ázsiai eredetű virágot. Ma már úgy termesztik, mint nálunk a repcét vagy a kukoricát.

Szlovák pavilon a Floriade 2002-es kiállításon. Hazánk első alkalommal kapott meghívást a nemzetközi kertészeti bemutatóra. Általános vélemény szerint a detvai faházikó és a mellette létesített kiskert elnyerte a helyiek tetszését. A szerző felvételeA törökök jóval a hollandok előtt ismerték és termesztették a tulipánt, mégis e virágot évszázadok óta holland specialitásként tartják számon. A kora tavasszal nyíló, különböző színekben pompázó virágot Charles de L’Escluse (Carolus Clusius) honosította meg, aki 1593-ban ültette el a virág hagymáit a leideni egyetem mintakertjében. (A németalföldi orvost és botanikust tájainkon is jól ismerték, ő volt ugyanis a spanyol és a magyar flóra első ismertetője. A tulipánon kívül több idegen növényt, így az orgonát és a vadgesztenyét is ő honosította meg Európában. A mikológia megalapozása is az ő nevéhez fűződik.)

Nemcsak L’Escluse, de a hollandok is nyomban beleszerettek a tulipánba. A virágkereskedők már a 16. század végén arany jövőt jósoltak neki. A kecses virág olyannyira megbabonázta a hollandokat, hogy szaporítóanyaga nagyon keresett portékává vált. A tulipántermesztés olyany-nyira jól jövedelmező beruházásnak számított Hollandiában, hogy a 17. században fél Európát ellepő tulipánmánia idején házat is lehetett venni Amszterdamban néhány virághagymáért. A tulipán körüli spekulációk ebben az időben olyannyira eldurvultak, hogy a kormány kénytelen volt beavatkozni, ennek következtében viszont a tulipánüzlet egyik napról a másikra összeomlott. A híres holland festő, Rembrandt is azok közé tartozott, akik a tulipánpiac csődje miatt vagyonuk jelentős hányadát elvesztették.

SZĺNES VIRÁGTENGER

A történtek ellenére a hollandok nem fordítottak hátat a tulipánoknak. Olyannyira nem, hogy ma megközelítőleg 10 ezer hektáron termesztik. Hivatalos kimutatások szerint ez a hagymás virágok hollandiai termesztési területének mintegy felét jelenti, miközben a tulipán adja a virágexport bevételének csaknem egyharmadát. Meglepő az is, hogy jelenleg mintegy 3,5 ezer tulipánfajtát jegyeznek, ellenben nagyüzemileg megközelítőleg csak százat termesztenek. Vannak korai és késői fajták, szimpla és dupla szirmúak, harang- és liliomalakúak, valamint csipkés szélűek egyaránt. A nemesítés csúcsának a hollandok a fekete tulipánt tartják. Az utóbbi kategóriából a legkedveltebbnek állítólag az Éjszaka Királynője számít.

A tulipánokon kívül foglalkoznak a hollandok más hagymás és gumós növények termesztésével is, így elsősorban nárciszokkal (ezekből 2 ezer fajtát regisztrálnak, ám kereslet híján csak 50-et termesztenek), jácintokkal, liliomokkal, amarilliszekkel, krókuszokkal, fréziákkal, kardvirágokkal, begóniákkal és dáliákkal stb. is. Ezek népszerűsége és termesztési területe azonban messze nem éri el a tulipánokét. Nagyon feljövőben van azonban a liliom – amíg 1960-ban még csak 160 hektáron foglalkoztak vele a helyi virágkertészek, ma már 4200 hektárra bővült e kétségkívül mutatós virág termesztési területe. A liliom népszerűségéről árulkodik az is, hogy a teljes holland virágexport 25 százalékát éppen ez a virág adja.

FONTOS EXPORTCIKK

Hivatalos adatok szerint Hollandiában ma megközelítőleg 10 milliárd (!) virághagymát állítanak elő évente, ez a világ virághagyma-kitermelésének mintegy 65-70 százalékát jelenti. A fő virágtermesztési régiónak Haarlem, Leiden és Lisse térsége számít, de minden évben turisták százezrei látogatnak el a Hága és Amsterdam közötti Bollenstreekbe, ahol tulipán tulipán hátán, ameddig a szem ellát. Az előállított virághagymák 75 százalékát a hollandok exportálják, főleg az Egyesült Államokba, Japánba, Németországba és Nagy-Britanniába, ám az európai uniós ország ma több mint 100 országgal áll kereskedelmi kapcsolatban. (A kivitel több mint fele EU-n kívüli országokba irányul.)

A hollandok nemcsak termesztik és nemesítik a virágokat, hanem profi módon értékesítik is azt. Aalsmeerben, a világ legnagyobb virágtőzsdéjén naponta 10 millió virágot értékesítenek. A gyors közlekedési lehetőségeknek köszönhetően a virághagyma mellett egyre jobb üzletnek számít a cserepes- és vágottvirág-kereskedelem is. A hajnalban leszedett virágot pár óra múlva már néhány országhatárral odébb vagy esetleg egy más kontinensen kínálják megvételre. Egyes adatok szerint a hollandok éves szinten 800-900 millió vágott tulipánt exportálnak, főként Svájcba és Németországba. A hollandiai virághagymaszektor ma megközelítőleg 20 ezer főt foglalkoztat, ám a hagymaültetés és -betakarítás idején idénymunkásokat is fel kell venni, hogy győzzék a munkát. Jó minőségű virághagymát ma mindenütt árulnak. A legtöbb városban, így Amsterdamban is virágpiacokat tartanak fenn, ahol kedvünkre válogathatunk. A legnagyobb virághagymavásárt október közepén tartják Lisseben.

FLORIADE 2002

A holland virágtermesztők és -nemesítők tudását tükrözi a Floriade elnevezésű kertészeti szakkiállítás is, amelyet tízévente egyszer rendeznek meg. Az elsőt 1960-ban Rotterdamban tartották, az ideit a fővároshoz közeli Haarlemmermeerben. A 65 hektáros kiállítási parkban a hollandok több mint 1 millió tulipánhagymát ültettek ki. Bár a tulipánidény április végén, május elején „lejárt”, a kiállítás részvevői még július elején is gyönyörködhettek e virágban, igaz, már kisebb területen. A kiállítási parkot a híres kertész és parképítő, Niek Roozen egyébként úgy tervezte meg, hogy a Floriade nyitva tartása (a kiállítást április 6-án nyitották meg és október 20-ig tekinthető meg) alatt mindig gazdag színekben pompázzon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?