Pozsony. Térségünk országai kínálják a legjobb lehetőségeket a terjeszkedni vágyó kiskereskedelmi hálózatok számára. Az elmúlt években közzétett elemzések szerint Oroszország, Szlovákia és Magyarország kínálják a legjobb feltételeket az üzletláncok terjeszkedéséhez.
Szupermarketek invázióját éljük
Már tavaly csökkent ugyanakkor az új üzletházak számának növekedési üteme, és ez a trend várhatóan idén is fennmarad. Az év végére az országban nagyjából 70 hipermarket lesz. Az eddigi 57 üzletház mellé ugyanis az év végéig a Tesco és az Ahold újabbakat nyit. Folytatja a terjeszkedését azonban a Kaufland is, amelynek idén megjelenik a konkurenciája. A német Lidl ugyan 20-30 üzletet nyit az országban, ez azonban valószínűleg nem lesz elég ahhoz, hogy felküzdje magát a tíz legnagyobb üzletlánc közé.
A hipermarketek népszerűsége ugyan térségünkben egyre emelkedik, Közép-Európában azonban jórészt még mindig kis élelmiszerboltokban vásárol élelmiszert a lakosság. Amíg a magyar, szlovák és lengyel háztartások főként a kis boltokban vásárolnak élelmiszert, addig Csehországban a hipermarket vette át a vezetést, ott a háztartások 30 százaléka számára ez az üzlettípus az élelmiszer beszerzésének fő forrása. Magyarországon a háztartások 38 százaléka említette elsőként a kis boltot, és csak 27 százalék a hipermarketet. Szlovákiában a lakosság 30 százaléka a kisebb önkiszolgáló boltokban költötte el a pénzét, míg 27 százalékuk szupermarketekben vásárolt.
Szlovákiában elsősorban a hazai élelmiszer-ipari cégek harcolnak a nagy üzletláncok térnyerése ellen. A 2002 júniusában elfogadott kiskereskedelmi törvénnyel a kormány ezért elejét akarta venni annak, hogy a nagy, döntően külföldi tulajdonú láncok visszaéljenek piaci erejükkel. Ennek érdekében az eredeti szöveg előírta volna, hogy a kiskereskedelmi hálózatok által kínált cikkek 70 százaléka belföldről származzon. Ezt ugyan a vita során elvetették, ám az elfogadott változat – amely a hazai termékek „arányos” jelenlétét írja elő – az európai uniós kritika szerint bizonytalanságot teremt a kereskedők körében, és sérti az áruk szabad áramlásának alapelvét. A brüsszeli illetékesek nyomására a Dzurinda-kabinet a múlt héten már elfogadta az EU-konform törvénymódosítást. (hn, m)
FELKĺNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET *
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.