Meddig lesz még SCHÜTTnivaló?

Dunaszerdahely. A SCHÜTT Kft. a Csallóköz legnagyobb munkáltatója. Alig egy évtizedes fennállása alatt gyakran állt különféle híresztelések középpontjában. Legújabban tudni vélik róla, hogy a gyártósorok Romániába, az alkalmazottak százai pedig az utcára kerülnek.

Serény munka a társaság üzemcsarnokában. A cég csak a meghatározott időre felvett alkalmazottaitól válik megA szerző felvételeIndoklásként azt lehet felhozni, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást követően nem leszünk „elég olcsók” a nyugati megrendelők számára. Valóban ez a helyzet? Talán nem fog az újdonság erejével hatni, ha írásomat annak méltatásával kezdem, mennyire „betett” a privatizáció, azaz a magánosítás címszava alatt meghirdetett ga(rá)zdálkodás az ország gépiparának. Szlovákiáról a kilencvenes évek előtt írt földrajzkönyvek még tudni vélik, hogy ipari állam, melyet külföldön a gépipar, valamint a bányászat tesz ismertté. Csehszlovákia széthullását követően a gépipari üzemek jelentősebb hányada került az újkori privatizőrök kezébe.

Mit tudnak felmutatni?

A cég történetének kezdetei 1994-be nyúlnak vissza; a vezetők szerint pedig teljesen indokolatlan volna a termelés leállítása, illetve az üzem bezárása. „Cégünk a csallóközi térség legnagyobb munkáltatója – mondja Pöthe László, a cég vezérigazgatója. Ez azt jelenti, hogy alkalmazottaink száma folyamatosan 1200 és 1700 között mozog – a megrendelések számától függően. Néhány hónappal ezelőtt még mintegy 150-200 emberrel többnek tudtunk munkát adni, ám ezek zömét is meghatározott időre vettük fel. Most, amikor egy új termék gyártására állunk át, ezeknek lejár a szerződésük. Ezért tűnhet úgy, hogy – mint arról magam is „kívülről” értesültem – a Schüttben tömeges elbocsátások lesznek. A fluktuáció, azaz munkaerő-áramlás másik oka az, hogy mi előre számolunk azokkal is, akik nem maradnak meg hosszú ideig a cégnél. E két tényezőt egybevetve idén előreláthatólag mintegy kétszáz alkalmazottunktól leszünk kénytelenek megválni. Ami a másik hírt, tehát a gyártósorok leszerelését, illetve Romániába szállítását és a cég bezárását illeti, e helyen is szeretném megcáfolni. Mindössze azok a gyártósorok kerülnek ki az országból, amelyeken fokozatosan leállítjuk a termelést. Cégünknek viszont két érvényes szerződése is van az Audival. Míg az első 2006-ig, a második 2009-ig érvényes. A leszerelt, illetve még itt lévő gyártósorok helyére újak kerülnek, melyek egy részét Magyarországról, Csornából szállítják át Dunaszerdahelyre, és egy új, igényesebb termék előállítására szolgálnak majd. Azonban az átszervezés ellenére is mindenképp vállalni tudjuk, hogy 2009 áprilisáig legalább ezerkétszáz embernek adunk munkát.”

Szitás Pál, a szóban forgó cég gazdasági igazgatója szintén cáfolta a Schütt „sötét jövőjéről” szóló híreket. „Ha ki akarnánk vonulni a piacról, nem fognánk újabb fejlesztésbe. Az új gyártósorok leszállítása, felszerelése azonban időt vesz igénybe, és valószínűleg meg kell válnunk az ideiglenesen, tehát meghatározott időre felvett alkalmazottainktól. A többiek előtt viszont nyitva álla lehetőség, hogy folytassák a munkát egy másik részlegen. Biztos vagyok benne, hogy élnek is ezzel a lehetőséggel, hiszen alkalmazottaink mintegy hetven százaléka felelősségteljesen álla a munkájához. A bérek – a teljesítménytől és a beosztástól függően – 7500-tól 20 ezer koronáig mozognak, tehát úgy gondolom, hogy megéri.”

Az összekötő láncszem

A munkáltató és munkavállaló közötti összekötő láncszem ez esetben a dunaszerdahelyi Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal. Vezetője, Ján Sihelský adja a legvilágosabb képet a munkaerőpiacon, illetve a Schütt Kft.-ben uralkodó viszonyokról. „A Dunaszerdahelyi járásban az ország középső, illetve keleti részeihez viszonyítva mérsékelt a munkanélküliség – mondja bevezetésként. – A tavalyi év utolsó hónapjában 12,1% volt, ami számokban kifejezve 8299 egyént jelent. Ezek közül azonban csak 7311 volt diszponibilis, azaz munka vállalására képes. A munkaerőpiacról tudni kell azt, hogy működését szigorú szabályok irányítják. Törvény szabja meg, hogy kinek ajánlhatunk fel egy-egy munkahelyet, milyen körülmények között küldhetünk alkalmazásba valakit, és melyek a kizáró okok. A Schütt Kft. esetében elmondhatom, hogy az általuk felkínált munka bárki számára ajánlható volt, hiszen nem kötődött magasabb fokú végzettséghez, sem szakmai gyakorlathoz. A kizáró tényező talán csak az illető egészségi állapota, illetve lakhelyének a járási központtól való távolsága, elérhetősége volt. És persze a munkafegyelem; hiszen – mint később tudomásomra jutott – főképp a nyári időszakban voltak olyan hónapok, amikor az alkalmazottak mintegy húsz százaléka, tehát mintegy háromszáz ember nem dolgozott.

Hogy a tényeknél maradjak: a Schütt Kft. vezetése december közepe táján tett eleget törvényből eredő kötelezettségének, és hivatalos jelentésben tudatta velünk a tömeges elbocsátás tényét. Ez 2004 januárjától szeptemberig kereken 310 embert érint, közöttük 186 nőt és három csökkent munkaképességű egyént. A lakhely szerinti eloszlást tekintve egyikük a Komáromi, negyvenkilenc a Galántai, kétszázhatvan pedig a Dunaszerdahelyi járás lakosa. A létszámleépítés persze fokozatosan fog történni; januárban például hetvennel csökkentették az alkalmazottak számát, a továbbiakban pedig havonta 30 embert engednek el – egészen szeptemberig. Mindezt a cég belső szerkezetének átrendezésével, néhány munkahely megszűntével, illetve az új termék gyártására való átállással indokolja a kft. vezetése. Hozzá kell tennem, hogy mintegy három évvel ezelőtt a cég vezetése a munkaügyi hivatal aktív foglalkoztatáspolitikájának keretében négyszáz munkavállaló alkalmazását vállalta öt évre, a vállalat teljes felszámolásának, illetve elköltözésének tehát nem áll fenn a veszélye.

Hogy hogyan jelentkezne a hivatalos kimutatásokban, ha a Schütt mégis bezárná a kapuit, és valamennyi alkalmazottját az utcára tenné? A mi esetünkben 570 ember tesz ki egy százalékot; könnyen ki lehet tehát számítani, hogy a mutatók mintegy három százalékkal ugranának meg. A számoknál viszont sokkal fontosabbak a mögöttük lévő emberek – tehát az, hogy a cég bezárása körülbelül ezer család anyagi helyzetének a romlását jelentené.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?