Madárinfluenza és rántott comb

Pozsony. Egyelőre nincs okunk arra, hogy a baromfit – a madárinfluenza Duna-delta vidékén történő váratlan felbukkanása miatt – levegyük az étlapról. A hazai tenyészetekben nevelt állatok egészségesek és mentesek a kórtól – erősítette meg az élelmiszerbiztonságért felelős szlovák szakhatóság.

Az élelmiszerbiztonságért felelős szlovákiai szervek a napokban már Romániát és Törökországot is felvették azon országok listájára, ahonnan tilos az élő baromfi, a baromfihús és -húskészítmények, továbbá a tojás és tojáskészítmények, toll, baromfihús alapanyagú takarmányok valamint a madár vadásztrófeák behozatala – nyilatkozta lapunknak Martin Chudý, az Állategészségügyi Felügyelet szóvivője. Az intézkedést a madárinfluenza vagy ehhez hasonló vírusos madárbetegség romániai és törökországi megjelenése váltotta ki. A román szakhatóságok a hét végén több száz baromfi leölését rendelték el a Duna-delta térségében a madárinfluenza-járvány megakadályozása céljából. Jelenleg azonban még nem állapították meg, hogy a vírus melyik törzse okozza a szárnyasok megbetegedését, pusztulását.

Bár nem zárható ki, hogy a vírus hozzánk is eljut, ugyanakkor egyes szakértők azt valószínűsítik, hogy erre tavasszal, a költöző madarak érkezésével kerülhet sor legkorábban. Chudý hangoztatta: „Szlovákiában eddig nem észlelték a veszélyes állatbetegséget. A hazai baromfitenyészetek egészségesek, az állományok állandó állategészségügyi kontroll alatt vannak. A boltokban kapható baromfihús és -húskészítmények kifogástalanok, fogyasztásuk biztonságos. Semmi ok tehát arra, hogy a szárnyasokat levegyük az étlapról.” Hasonlóképpen vélekednek a zárt állattartást folytató nagyüzemi baromfitenyésztők is. Szerintük nagyobb esélye a kór felbukkanásának azokon a farmokon van, ahol a szárnyasokat szabad ég alatt tartják.

Chudý lapunknak azt mondta: vámstatisztikák szerint Szlovákiába utoljára tavaly érkezett élőbaromfi-szállítmány Romániából. Azóta sem hús- sem pedig tojáskészítményeket, takarmányokat nem importáltunk a kór megjelenése előtt Romániából vagy Törökországból. Szlovákia ugyanazokat az óvintézkedéseket foganatosítja a kór behurcolásának megakadályozása érdekében, amelyeket a többi EU-tagországban is bevezettek. Figyelemmel kíséri mind a háziszárnyas- mind a vadmadár-állományt egyaránt.

Egyébként már Szlovákiának is van Zólyomban olyan nemzetközi akkreditációval rendelkező szaklaboratóriuma, amely képes vizsgálni, diagnosztizálni a madárinfluenza vírust. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?