Kisebb adóteher, olcsóbb hitel

<p>Pozsony. Már jövőre csökkennek a bankokra háruló adóterhek, amelyek jelentős forrásokat vontak el a pénzintézetektől. A bankok és a pénzügyi elemzők szerint ennek a pozitív hatását a lakosság is megérezheti, a pénzintézetek ugyanis a jelenleginél is kedvezőbb feltételek mellett kínálhatják majd a jelzáloghiteleket.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A bankadót még a Radičová-kormány vezette be 2012 januárjától, akkor a pénzintézeteket a céges betétek 0,4 százalékának megfelelő adóval terhelték, amit a Fico-kabinet 2013-tól a lakossági betétekre is kiterjesztett. A hatályos jogszabály szerint, ha a bankadón keresztül beszedett összeg eléri az 500 millió eurót, az adókulcs automatikusan a felére, 0,2 százalékra csökken. A bankok ezt már az idei év végéig teljesítik, vagyis már a jövő év elejétől csökkenhetnek az adóterheik. Az egész ágazatra kivetítve nagyjából 90 millió eurós enyhítéssel számolnak. A következő enyhítésre az előzetes számítások szerint 2017 elejétől kerülhet sor, amikorra a befizetett adó eléri a 750 millió eurót, az adókulcs akkor 0,1 százalékra esik vissza. A bankadót a jelenleg érvényes szabályok szerint akkor vezetik ki, ha a befizetett összeg eléri az egymilliárd eurót. Az előzetes becslések szerint ez 2021-re várható, miközben a pénzügyminisztérium egyelőre nem tervezi a szabályok módosítását.

A szlovákiai bankok a bevezetésétől fogva keményen bírálják a bankadót, amely szerintük kíméletlen terhet jelent az ágazatnak. „A bankok vagyonához viszonyítva 8–10-szer nagyobb teher hárult a szlovákiai bankokra, mint azon országok pénzintézeteire, ahol szintén bevezették ezt az adónemet” – állítja Zuzana Murcko, a Szlovák Bankszövetség (SBA) szóvivője. A pénzintézetek azonban gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez. „A pénzintézetek egy része a bankadó bevezetését követően gyakrabban módosította a díjszabását” – nyilatkozta Maroš Ovčarik, a Finančná Hitparáda pénzügyi portál ügyvezető igazgatója. A banki díjakon így csak tavaly 13 százalékkal nagyobb bevételre tettek szert, mint egy évvel korábban, miközben a nyereségüket a rendkívül magas bankadó ellenére is 5 százalékkal sikerült növelni.

Robert Fico kormányfő korábban azt ígérte, hogy keményen lecsapnak azon pénzintézetekre, amelyek a bankadót beépítik az áraikba, az ezt ellenőrző jegybank eddig azonban emiatt egyetlen pénzintézetet sem büntetett meg. Arra hivatkozik, hogy nem sikerült összefüggést találniuk a díjemelések és a bankadó között.

Mire számíthatnak a fogyasztók az adóterhek jövő évi csökkentését követően? A pénzintézetek szerint ennek köszönhetően idővel tovább csökkenhetnek a jelzáloghitelek kamatai. Elena Kohútiková, az Általános Hitelbank (VÚB) vezérigazgató-helyettese szerint az általuk eddig befizetett 96 millió euró csökkentette a nyereségüket, az ügyfelek számára pedig megdrágította a hiteleket. Ha az adó jövőre csökken, Kohútiková szerint olcsóbban tudják majd kínálni például a jelzáloghiteleket. Állítását megerősítette Ovčarik is, aki szerint épp a magas bankadó miatt nem csökkenhettek az eddigieknél is látványosabban a hitelkamatok. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?