A magyarországi készpénzes vásárlásaink során már csak az idei év végéig fizethetünk a régi – 2014 előtt kibocsátott – 10 ezer forintos bankjegyekkel, mert december végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja a forgalomból azokat – közölte a jegybank.
Szilveszterig fizethetünk a régi tízezerforintossal
Mindez azt jelenti, hogy 2020. január 1-től már csak a 2014. december 1. után forgalomba került, megújított 10 ezer forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ugyanis a bevonást követően a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a régi címleteket. Fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2019. december 31-ig be nem cserélt régi bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók – azonos címletű – törvényes fizetőeszközre.
A megújított 10 ezer forintos bankjegyek az 5 éve történt kibocsátásuk óta jelentős mértékben elterjedtek a készpénzforgalomban, jelenleg a forgalomban levő 10 ezer forintos címlet 95 százalékát már a megújított változatú bankjegyek teszik ki. A magyar bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának „Bankjegy és érme” oldalán további részletes információk érhetők el (www.mnb.hu/bankjegy-es-erme).
(mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.