Jelentős túlszámlázásokra derítettek fényt

Pozsony/Prága. Egyedi akciót valósítottak meg a nyári idegenforgalmi szezon kellős közepén a cseh és a szlovák fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai.

Pozsony/Prága. Egyedi akciót valósítottak meg a nyári idegenforgalmi szezon kellős közepén a cseh és a szlovák fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai. Néhány napon keresztül közösen járták a kassai, pozsonyi, illetve a dél-morvaországi, zlíni és a közép-csehországi valamint a prágai vendéglőket, a turisták által leggyakrabban látogatott idegenforgalmi központokat. Ellenőrizték továbbá a taxisokat és a kastélyokkal, várakkal szerződött személyfuvarozókat. Az inspektorok nemcsak nappal tették a dolgukat, hanem az esti és éjszakai órákban, valamint munkaszüneti napokban is, tehát amikor az utasok és a vendégek már kevésbé figyelnek oda a pincérek vagy a taxisofőrük túlszámlázási kísérleteire.

Az eredmények a fogyasztóvédelmi szakhatóságok ellenőreit is megdöbbentették. Csehországban ugyanis az ellenőrzött 66 vendéglátó-ipari egységből, fuvarozóból 31 esetben (47%) tapasztaltak túlszámlálást, a fogyasztó megkárosítására utaló cselekményt. Szlovákiában 101 ellenőrzést hajtottak végre, az esetek 69,30% százalékában súlyos hibákat könyveltek el.

A cseh és a szlovák felügyelőség munkatársai először idén májusban hajtottak végre a mostanihoz hasonló, de lényegesen kisebb mértékű ellenőrzést. Akkor kizárólag Pozsonyra és Prágára korlátozták tevékenységüket. A tapasztalt hiányosságok alapján határozták el, hogy a vizsgálatokat az idegenforgalmi szezon kezdetén megismétlik, illetve kiterjesztik a hazai és külföldi vendégek által leginkább látogatott helyekre.

Az észleltek alapján úgy tűnik: ellenőrzéseiket rendszeresíteni kellene. Ellenkező esetben a külföldi nagykövetségek nemcsak arra figyelmeztetik majd a hozzánk látogatókat, hogy Szlovákiában az autósok veszélyesen és agreszszívan vezetnek, sok a zsebtolvaj és különböző praktikákkal gyakran rabolják ki az idegen rendszámú autókat, hanem arra, is, hogy a vendéglőkben vastagon fog a ceruza, a taxióra pedig felettébb gyorsan ketyeg... (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?