Cancún. A fejlődő és fejlett országok közötti nézetkülönbségek miatt eredménytelenül ért véget vasárnap a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Cancúnban tartott értekezlete, amelyen 146 tagország minisztere vett részt.
Folytatódik az agrárcsata
A kudarc ismét recesszióba taszíthatja a világ gazdaságát. A mező-gazdasági támogatásokon kívül még egy területen futottak zátonyra a tárgyalások: a fejlődő országok felháborodtak az Európai Unió azon tervezetén, mely új szabályokat vezetne be a külföldi beruházásokra vonatkozólag; ez ugyanis a multinacionális vállalatok uralmához vezetne a felzárkózó országok képviselői szerint. Megállapodásra mindössze a fejlődő országoknak nyújtandó olcsó gyógyszerszállítmányok ügyében sikerült hozni, valamint abban, hogy a miniszterek december 15-től kezdődően Genfben ülnek ismét öszsze tanácskozásra. A Világbank szakértői szerint egy új, átfogó megállapodás 144 millió ember számára teremtette volna meg a szegénységből való kiemelkedéshez szükséges feltételeket, így viszont félő, hogy regionális, illetve bilaterális megállapodások fogják dominálni a világgazdaságot, aminek következtében a szegény országok szakadhatnak még jobban le. (R, NG, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.