Csökkent az alapkamat

A hazai pénzpiac résztvevőinek elmúlt heti döntéseit a jegybank péntekre várt tanácskozása határozta meg. Mindezt megelőzően a központi bank szóban már többször is beavatkozott a korona további erősödése ellen, a korona szárnyalása ugyanis sérti az exportőrök érdekeit, és rontja a külkereskedelmi mérleget.

A hazai pénzpiac résztvevőinek elmúlt heti döntéseit a jegybank péntekre várt tanácskozása határozta meg. Mindezt megelőzően a központi bank szóban már többször is beavatkozott a korona további erősödése ellen, a korona szárnyalása ugyanis sérti az exportőrök érdekeit, és rontja a külkereskedelmi mérleget. A pénzpiac arra várt, a bank beavatkozik a korona további erősödése ellen, vagy megmarad a fenyegetések szintjén. A jegybank egyébként az elmúlt időszakban előszeretettel használta a kamatcsökkenést a korona további erősödése ellen. Fizetőeszközünk árfolyama a hét folyamán megmaradt a 39,20 korona/euró szint körül. Szerdán és csütörtökön ugyan rövid időre felszökött a 39,30 korona/euró körüli szintre, ezt követően a nagy érdeklődésnek köszönhetően újra visszacsúszott 39,20 korona/euróra. A nemzeti bank pénteken aztán 50 százalékponttal 2,5%-ra csökkentette az irányadó kamatot. Idén ez már a negyedik kamatcsökkentés, amit a nemzeti bank azért hajt végre, hogy megállítsa a szlovák korona szárnyalását. A korona a kamatvágásra enyhe gyengüléssel reagált: a döntést követően 39,30 koronát adtak egy euróért. Péntek délutánra azonban az árfolyam visszaállt 39,26/28 korona/euróra. Feltételezéseink szerint a múlt heti kamatcsökkentés nem állítja meg a korona további erősödését, az elkövetkező napokban így 39,10-39,40 korona/euró árfolyamra számítunk.

A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?