Befizetők és kedvezményezettek

Az Európai Unió öt nagy tagállama fizeti be az EU költségvetésének több mint 80%-át, és ugyancsak ők veszik fel az összeg tekintélyes hányadát. Tavaly összesen 85 milliárd eurót tett ki az EU-tizenötök közös költségvetése. Ebből mintegy 73 milliárd jutott a tagországokba visszaforgatott programokra, alapokra, közös politikára, úgymint oktatás, fogyasztó- és környezetvédelem vagy kutatás-fejlesztés. A többi pénzből 3,5 milliárdot, vagyis a teljes költségvetés 4%-át adminisztrációra költi Európa, és a nem tagállambeli kiadásokra (például a PHARE-programok) ment el 7,9 milliárd euró – derült ki az Európai Bizottság jelentéséből a 2002 évi költségvetés teljesítéséről. Kevésbé ismert tény, hogy az uniós büdzsé összege – az 1999-es berlini megállapodás alapján – 2006-ig nem haladhatja meg a tagországok összesített nemzeti jövedelmének 1,27%-át. A tényleges éves költségvetések ráadásul az utóbbi spórolós években ezt az arányt sem érték el, hanem 0,9-1,1% között változtak, és a nettó befizetők még ezt is sokallták.

NEM LESZÜNK NETTÓ BEFIZETŐK

Az EU-hoz jövőre csatlakozó országoknak nem kell tartaniuk attól, hogy az uniós ígéretek ellenére esetleg mégis a közösségi költségvetés nettó befizetőivé válhatnak – jelentette ki az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagja. Michaele Schreyer szerint az ezzel kapcsolatban az utóbbi időben felmerült aggodalmak „politikai természetűek és alaptalanok”, mert a csatlakozás pénzügyi feltételeiről született megállapodások elég garanciát adnak egy ilyen helyzet elkerülésére. A tagországonkénti részesedés sorrendjében évről évre van változás, attól függően, hogy az érintettek a rendelkezésükre álló pénzalapokat milyen mértékben tudták kihasználni. Görögország például évekig hátrébb volt a listán, mert nem tudott elegendő pénzt lehívni a rendelkezésére álló keretből. Hasonló aggályok merültek fel az utóbbi időben Szlovákiával és Magyarországgal kapcsolatban is. A költségvetés alapján szakértők arra mutatnak rá, hogy a statisztikák immár a számok oldaláról is sok mindent megmagyaráznak a tagállamok jellemzőbb politikai törekvéseit illetően. Az említett adatok fényében még inkább magától értetődő a közös agrárpolitika elszánt francia védelme, csakúgy, mint a felzárkóztatási alapok kapcsán minden esetben felhorgadó spanyol érzékenység. Németország helyzete ebből a szempontból kettősséget mutat: Berlin a volt NDK-tartományok felzárkóztatása miatt erőteljesen érdekelt olyan regionális politika folytatásában, amely a jövőben sem fosztja meg ezektől a forrásoktól, ugyanakkor az agrártámogatások radikális felszámolásában sem feltétlen érdekelt. Másfelől viszont kiemelkedően legnagyobb volumenű befizetései fényében válik érthetővé, hogy a német kormány arra is látna tartalékokat, ha a befizetés visszafogása mellett az említett területeket bizonyos hányadban közvetlenül a nemzeti büdzsé keretében finanszíroznák.

A VEZETŐ HASZONÉLVEZŐK

A közösségi költségvetés több mint 50%-át voltaképpen három tagállam „adja össze”: Németország, Franciaország és Olaszország. Hármójuk részesedése meghaladja az 55%-ot. Közülük is a legfőbb „befizető” Németország, egymaga a közösségi kassza 22,6%-át állja. (A franciákra 18,2, az olaszokra 14,5%). Tíz százalék felett vállal a terhekből Nagy-Britannia (11,8%), és tekintélyes (8,7%-os) a spanyol teherviselés is. Összességében elmondható, hogy a „befizetők” és „részesedők” viszonylatában – kis befizetései miatt, a közös büdzsé terheiből csak 1,7% jut rá – különösen a görög ki- és befizetési mérleg előnyös (a pozitív szaldó eléri a görög GDP 2,39 százalékát). Portugália esetében a többlet 2,14%, ĺrországnál 1,5%, míg a nagyobb befizetésekkel terhelt Spanyolországnál 1,29%-os ez az arány. A jelenlegi 15 tagállam közül tízen nettó befizetők. Közülük a legelőnytelenebbül Hollandiánál jelentkezik a mérleg (-0,51%). Ennek mintegy fele (a nemzeti GDP 0,2%-át meghaladó) a svéd, a luxemburgi, a német és az olasz negatív szaldó. Finnország tavaly nullszaldós lett, és ehhez közel végzett Dánia is (a GDP -0,09%-a).

MINDENKI MÁSHONNAN MERĺT

2002-ben a legnagyobb arányban – 20,9%-kal – Spanyolország részesedett a közös kasszából, elsősorban a felzárkóztatási alapok áldásainak köszönhetően. Az ország uniós pénzforrásainak közel 60%-át biztosítja ebből a keretből. Őt követte Franciaország és Németország 16,2 és 15,9%-os részesedéssel. Az előbbi főként az agráralapnak, az utóbbi részben a keleti tartományok felzárkóztatását segítő strukturális alapnak köszönhetően jutott forrásokhoz. Rajtuk kívül Olaszország vett még igénybe a közös büdzsé 10%-át meghaladó hányadot. Nagy-Britannia 8,3%-ban részesült az országok saját költségvetéséhez képest elenyésző összegből. A legkisebb mértékben a skandináv országok és Luxemburg használtak közösségi forrásokat. A jelentésből kitűnik, hogy míg a spanyol pénzfelvételek legalább 60%-a felzárkóztatási támogatásból adódik, addig Franciaország pénzlehívásainak több mint 80%-a az agráralapból származik. Ugyancsak a közösségi pénzek több mint fele „agrárpénz” Németország esetében, ahol azonban nagy (30%-os) a regionális alapok szerepe is (az utóbbiak a kelet-német térségek felzárkóztatására). Portugáliában a regionális és kohéziós támogatás áll az élen: a Lisszabonba érkező közösségi pénzek mintegy 80%-át ilyen célokra folyósítják. A közösségi büdzsé közel felét kitevő mezőgazdasági támogatásokból Franciaország 22,5%-os arányban részesedett, Németország követte 15,7%-os résszel, majd csaknem egyenlő mértékű igénybevétellel következett Spanyolország és Olaszország (13,7 és 13,1%). Két százalék alatt maradt az agrárrészesedés Finnország, Svédország és Portugália esetében (ez utóbbi részben a relatíve kisebb népességi súly okán is). A francia agrárpénzfelvétel negyede amúgy közvetlen kifizetésként hasznosult, míg a vidékfejlesztésben a német pénzlehívás volt a legnagyobb arányú – 16,5%-os. Ugyancsak Franciaország részesedett a legnagyobb mértékben (21,2%-ban) a közösségi agrárexport-támogatásból. A strukturális és kohéziós alapokból Spanyolország 38%-ban részesült. Az úgynevezett belső politikák (oktatás, kutatás-fejlesztés) támogatására a közösségi pénzek 22%-a Németországba vándorolt, emellett azonban 10% fölött részesült még belőle Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország is. (FN, H)