Bátrabban költekezhetnek nálunk a külföldi turisták

Pozsony. Szlovákia lesz a világ első olyan országa, ahol a tu-risták áfa-visszaigénylését megkönnyítő Refundit digitá-lis applikációt bevezetik.

Pozsony. Szlovákia lesz a világ első olyan országa, ahol a tu-risták áfa-visszaigénylését megkönnyítő Refundit digitá-lis applikációt bevezetik. A kormány szerint az új alkal-mazásnak köszönhetően a külföldi turisták várhatóan még több pénzt költenek majd az országban.

„A turisták áfa-visszaigénylését megkönnyítő alkalmazást a központi adó- és vámhivatal az izraeli Refundit társasággal együttműködésben indítja be. Szlovákia lesz a világon az első olyan ország, amely ezt a projektet megvalósítja” – nyilatkozta František Imrecze, a központi adó- és vámhivatal elnöke. Szerinte az újításnak köszönhetően a nálunk vásárló turistáknak már semmilyen papírt nem kell majd kitölteniük ahhoz, hogy visszaigényeljék az áfát az itteni vásárlásaik után. Imrecze szerint az alkalmazás bevetéséhez várhatóan már idén ősszel módosítani kell az áfatörvényt. Az applikáció teszteléséhez az idei harmadik negyedévben szeretnének hozzálátni, és a jövő év első felében fejeznék be. „A költségek minimálisak, az alkalmazáshoz a partnerség keretében ingyen jutunk hozzá” – mondta Imrecze.

„Jelenleg a turisták Szlovákia esetében is több nehézséggel kénytelenek szembenézni, ha vissza szeretnék igényelni az áfát az itteni vásárlásaik után. Gyakori hiba, hogy rossz űrlapot töltenek ki, és már csak hazautazva jönnek rá, hogy emiatt gyakorlatilag elvesztették a jogosultságukat a visszaigénylésre. Ezen szeretnénk segíteni az alkalmazásunkkal” – mondta a Refundit társalapítója, Uri Levine. Szerinte az új alkalmazásnak köszönhetően a turistának elég lesz beszkennelnie a vásárlásról szóló nyugtát, az útlevelét és a fedélzeti jegyét. „Az új alkalmazásnak köszönhetően csökkennek a vámhatóságra háruló adminisztratív terhek, a turisták pedig egyszerűbben igényelhetik vissza az áfát, aminek köszönhetően várhatóan még több pénzt költenek majd nálunk” – tette hozzá Peter Kažimír pénzügyminiszter. Szerinte Szlovákiában tavaly 2,8 millió eurót térítettek vissza a külföldi turistáknak, ez az összeg azonban a pénzügy reményei szerint az új alkalmazás jövő évi bevezetését követően látványosan megugrik. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?