Amerikai cég építi a Szlovák Nemzeti Színházat

Pozsony. Az amerikai Truthheim Invest LLC társaság az épülőfélben lévő új Szlovák Nemzeti Színházba 20-25 millió eurót fektet be – jelentette be tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter.

Pozsony. Az amerikai Truthheim Invest LLC társaság az épülőfélben lévő új Szlovák Nemzeti Színházba 20-25 millió eurót fektet be – jelentette be tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter. Szerinte az erről szóló szerződést jövő januárban írják alá, aminek köszönhetően az új színház és kongresszusi központ építését már jövőre befejezhetnék. Szeretnénk elérni, hogy Pozsony komoly konkurenciát jelentsen Bécs számára a kongresszusi turizmus terén – nyilatkozta a gazdasági miniszter. Eric Assimakopoulus, a Truthheim képviselője szerint a színház felépítését követően az épületben egy szállodát is szeretnének kiépíteni. Az amerikai cég reményei szerint befektetése 3-5 éven belül megtérül.

Rusko szerint a mostani ügylet miatt a kulturális tárcának évente meg kell rendelnie a színház bérletét, méghozzá 50-80 millió korona értékben. Kezdetben azzal számítottunk, hogy a Nemzeti Színház évente 80 napra venné igénybe az épületet – vallotta be Assimakopoulus. Rusko szerint pedig az amerikai céggel kötött szerződésben benne lesz az a képlet is, amely alapján kiszámítják a bérleti díjat. A gazdasági miniszter reményei szerint az amerikai cég mélyen a maximális ár alatt kínálja majd a bérletet.

Cserébe a befektetésért az amerikaiak megkapják az épülőfélben lévő ingatlan 10-25 százalékos értékét, legfeljebb 400 millió koronát. A Truthheimnek joga lesz az épület működtetéséből származó nyereség 90 százalékára is, mindaddig, amíg nem térül meg a befektetése. Megkapják azonban a színház melletti építési telket is a már említett szálloda felépítésére. A kormány vállalta, hogy a Truthheimmel kötött szerződés aláírását követő 30 napon belül létrehozza a Színház Rt.-t, amiben az amerikai cégnek 49 százalékos tulajdonrésze lesz. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?