Öt év túlélés még nem gyógyulás

A világstatisztikák szerint a mellrák a harmadik leggyakrabban előforduló daganatos betegség. Nincs ez másképp Szlovákiában sem. Évente közel 1900 új esetet diagnosztizálnak. Az érintettek zöme a változókor után betegszik meg, ám újabban a kór egyre több fiatalnál jelentkezik.

Annak ellenére, hogy a kutatók szüntelenül keresik a sejtburjánzás okát, eddig csak részeredményeket értek el. Éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a megelőzésre, fontosnak tartják a rendszeres szűrővizsgálatokat, és életmentőnek az önvizsgálatot.

„Húszéves kortól 49 éves korig kétévenként ajánlatos a szakorvosi vizsgálat, az ötven éven felüli hölgyek évente legalább egyszer keressék fel a nőgyógyászati rendelőt. Tudatosítaniuk kellene: minél előbb fedezik fel a rákot, minél korábban kezdődik a szakszerű kezelés, annál nagyobb esélyük van a gyógyulásra. Sajnos, nem egyenlő a gyógyulással, ha valaki a sebészeti beavatkozás után 5 évet él, csupán tünetmentességről beszélhetünk. Ezalatt az idő alatt is szükséges a gyógyszeres kezelés éppúgy, mint a rendszeres ellenőrzés, hiszen minden harmadik esetben a rák újra támad – figyelmeztetett dr. Stanislav Špánik professzor, a pozsonyi Szent Erzsébet Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Mint minden betegségnél, a mellráknál is figyelembe kell venni a hajlamosító tényezőket, a családi előfordulást (az egyenes ági leszármazott többszörösen veszélyeztetett), a túl korai első menstruációt, illetve túl késői utolsót, a gyermektelenséget, de a 35. éven felüli első szülést, ezen kívül a túlsúlyt, a rendszeres alkoholfogyasztást és a nem befolyásolható tényezőt, az 50 éven felüli életkort.

Ép testben…

A közismert ép testben ép lélek mondás az onkológiában külön értelmezést kapott. Az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás, a káros szenvedélyek mellőzése, a lelki egyensúly a betegség megelőzésének alappillére. Igaz viszont, hogy a legegészségesebb életvitel mellett is elindulhat a kóros sejtburjánzás. „Közös erővel törekedni kell arra, hogy korai stádiumban „csípjük” el a kórt, vagyis akkor, amikor még nem képződnek áttétek” – magyarázta a lényeget Špánik professzor.

Kímélőbb kezelés

Dr. Jozef Mardiak, az Országos Onkológiai Intézet belgyógyász-főorvosa a rák és a gyógyítás bonyolultságára hívta fel a figyelmet. „Be kell nyíltan vallani, hogy gyakran nem értjük, miért jelentkezik a mellrák ilyen vagy olyan tünetekkel. Nagyon sok az altípusa, sőt, egyes stádiumai sem egyformák. Annyit viszont tudunk, hogy a melldaganatok fele hormon-, pontosabban ösztrogénfüggő. (Az ösztrogén a rákos sejtek növekedését serkenti (a szerk. megj.) A kifejlett mellráknál és műtét előtt újabban aromatáz inhibítort, letrozolt, azt követően pedig, az adjuváns, ún. erősítő kezelésnél tamoxifén hatóanyagú gyógyszereket adunk a betegeknek. Ezek blokkolják a hormonális receptorok működését, vagyis meggátolják a rákos sejtek növekedését. Tudni kell viszont, hogy csak a hormonálisan érzékeny mellrák esetén vethető be a tamoxifén. A gyógyszeres kezelés kímélőbb, nem olyan drasztikus és mérgező, mint a kemoterápia, bár számos esetben az utóbbira is sor kerül. A daganatból vett minta alapján állapítható meg a hormonális receptor pozitivitása, szerencsére, a mellrákos betegek 50 százalékánál alkalmazható a hormonális kezelés. A nemzetközi tanulmányok nemcsak arra utalnak, hogy az operációt legalább öt éven át tartó hormonális kúrának kell követnie, hanem arra is, hogy esetleg más szerrel kellene folytatni a kezelést.

Vigyázat, visszatér(het)

A mellműtét és az öt év tünetmentesség ellenére minden harmadik nőnél a rák ismét jelentkezik. Általában a másik emlőben, illetve más szervben. A daganat biológiai adottságaitól függ, hogy a rák visszatér vagy sem. A szakértők az ismételt felbukkanást azzal magyarázzák, hogy öt év elteltével a nők nem szedik az orvosságot, sőt, az éberségük is alábbhagy. Pedig életbevágóan fontos, hogy havonta ellenőrizzék mellüket, s követeljék a rendszeres orvosi ellenőrzést is. A hormonális kezelés – a mellrák korai stádiumánál – növeli a teljes gyógyulás esélyét, súlyosabb esetekben, – s ez sem kevés –, az életet hosszabbítja meg. Összehasonlítva a kemoterápiával: ugyanolyan hatékonyság mellett, jobb életminőséget eredményez. Pénzhiányos egészségügyünkben nem elhanyagolható szempont az sem, hogy gazdaságilag is előnyösebb. A statisztikák szerint a mellrák esetében a hormonális gyógyszerek 47 százalékkal, a kemoterápia csupán 35 százalékkal csökkenti a rák visszatérésének esélyét. A kombinált gyógymód valamivel hatékonyabb, kemoterápiával és hormonkezeléssel a rák visszatérése 53 százalékkal, a halálozás 40 százalékkal csökkenthető” – ismertette a tényeket a főorvos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?