Nem mindegy, mit iszunk

A víz az élet alapja. Minden egyes sejtben megtalálható. A felnőtt ember testének 60 százalékát, az újszülöttek testének 75 százalékát alkotja. Az anyag- és energiacsere minden folyamatában aktívan részt vesz.

Biztosítja az élelemmel felvett tápanyagok feldolgozását és átalakítását, elszállítja a test minden pontjára, a nemkívánatos anyagokat pedig kihajtja a szervezetből. Az elfogyasztott folyadék minőségéről dr. Zuzana Fehérvízyovával, a pozsonyi Egyetemi Kórház 2. számú klinikájának munkatársával beszélgettünk.

Az ember heteket kibír étel nélkül, de víz nélkül csak két-három napot. Nem csoda, hiszen a szervezet vízkészletének 15-20 százalékos elvesztése már halálos.

Mennyi folyadékra van szüksége a szervezetnek?

Hogy ideális feltételeket teremtsünk szervezetünk működéséhez, naponta biztosítanunk kellene a szervezet számára a megfelelő folyadékmennyiséget. Hogy milyen és mennyi folyadékot igyunk, ez itt a fő kérdés. Mindennek az alapja a kevés ásványi só hozzáadásával készült tiszta víz.

Az orvosok azt javasolják, hogy az elfogyasztott folyadék legnagyobb részét tiszta víz képezze. A kínálat gazdag, hiszen Szlovákiában sok jó minőségű vízforrás van…

Ideális az a természetes forrásból származó forrás- vagy ásványvíz, amelyhez minimális ásványi sót adnak. Az erősen mineralizált ásványvizek a betegségek gyógyításában és az elveszített ásványi sók pótlásában segítenek, a rendszeres ivókúrához azonban nem alkalmasak.

Mire kell még ügyelni az ital kiválasztásánál?

Elsősorban azt kell szemügyre venni, hogy mennyi benne az ásványi anyag. Az ajánlott érték literenként 150-400 mg. Vásárláskor ezért gondosan olvassuk el a címkét, ahonnan nemcsak a víz típusáról és eredetéről, gyártójáról vagy terjesztőjéről, hanem összetételéről is képet alkothatunk. Fontos áttanulmányozni azt is, hogy melyik ásványi sónak milyen hatása van a szervezetre.

Ezzel azt sugallja, hogy csak az a víz jó, amelynek nincs íze?

Szó sincs róla. A tiszta vízen kívül más folyadékot is beiktathatunk étrendünkbe. Mindenkinek magának kell eldönteni, mit választ. A természetes gyümölcs- és zöldséglevek előnye, hogy rosttal és vitaminokkal látják el a szervezetet. Legjobb az a friss gyümölcs- és zöldséglé, amelyet préseléssel nyerünk. Jó továbbá a zöld-, gyümölcs- és gyógynövénytea is. Változatosabbá tehetjük napunkat gyümölcsitallal vagy alkoholmentes itallal. Jelentős mennyiségű víz van a gyümölcsben, zöldségben és tejtermékekben, bár a szomjat nem oltják.

A kávé is beleszámít az ajánlott napi 2,5 liter folyadékba?

Nem, de még az erős tea és az alkohol sem. Aki nem tud lemondani a kávéról, igyon hozzá kétszer anynyi forrásvizet, a kávé ugyanis erős vízhajtó. Kivételt képez a bor, amelyből 2-3 pohár, főleg ha vörös, serkenti a szervezetet.

Mi a szabály, kinek mennyi folyadékot kell fogyasztani?

A napi folyadékmennyiséget több tényező befolyásolja: a kor, egészségi állapot, életmód, és a külső környezet. Egy felnőttnek naponta 20-40 ml folyadékot kellene elfogyasztani egy kilogramm testsúlyra számítva, ami 2-3 liternek felel meg. Gyermekeknél magasabb ez az arány, az anyagcsere náluk sokkal gyorsabban zajlik, mint a felnőtteknél. Többet kell inni hasmenés, hányás, felső légúti fertőzés esetén, nagyobb testi megterheléskor, magas láz és a levegő magas páratartalma esetén.

Sokszor halljuk, hogy valaki képtelen meginni 2 liter folyadékot. Mit tudna nekik tanácsolni?

Az egész napi adagot ossza két részre, s az első felét délelőtt, a másodikat délután fogyassza el. Ne várja meg, míg szomjas lesz, hanem igyekezzen folyamatosan inni. Ha másképp nem megy, tegyen az asztalra egy flakon vizet, amelyet egész nap meg kellene innia. (kovács)

Létfontosságú ásványi anyagok

Kalcium (Ca): nemcsak azért fontos, mert a csontok és fogak építőanyaga, hanem azért is, mert közreműködik a szív munkájában, szerepet játszik a vér alvadékonyságában, részt vesz az izom felépítésében és az idegátvitelben. Egészséges ember olyan ásványvizet fogyasszon, amelynek egy literében 40-70 mg kalcium van.

Magnézium (Mg): főleg a csontokban van. Elengedhetetlenül szükséges az idegrendszer és a szívizom működéséhez. Megakadályozza a vér alvadását és tágítja az ereket. Egészséges embernek elég, ha egy liter vízben 20 mg magnézium van.

Nátrium (Na): fő szerepe a testfolyadékok szállításának szabályozásában és a sav-bázis egyensúly (pH) megteremtésében van. Akik hajlamosak a magas vérnyomásra, a szív- és érrendszeri, valamint a vesebetegségre, korlátozzák a nátrium bevitelét. A magasabb nátriumtartalmú víz csak a nagyobb folyadékvesztés és ásványianyag-vesztés esetén indokolt.

Kálium (K): fontos szerepet játszik a sejtfolyadék nyomásának szabályozásában, amely az izommunkánál, az ideginger átvitelekor és a normális idegingerelhetőség fenntartásakor játszik szerepet.

Foszfor (P): a mésszel együtt a csontok és a fogak fő alkotóeleme, ezenkívül mindenütt megtalálható, a vörösvérsejtekben és más sejtekben is. A foszfor befolyásolja az agy és az idegrendszer, a fő tápanyagok anyagcseréjét. Jelentős mértékben részt vesz az energiaátalakításban. A napi étkezés fedi a foszforszükségletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?