Nagy veszélyforrás a fertőzött állat

Környezetünk szüntelenül változik, az ember tevékenységének következtében lokális, kontinentális és globális változások mennek végbe a természetben.

Egyre több az olyan betegség, amely az állatokról terjed át az emberre. Az e téren bekövetkezett változásokat vitatták meg a hónap elején Szomolányban tartott nemzetközi konferencia résztvevői. Összefoglalónkat a nemzetközi konferencia anyagai alapján készítettük.

„Növekszik az állatok által terjesztett betegségek és a fertőzést átvivő állatok száma. Ezért kell az eddigieknél pontosabb és gyorsabb diagnosztikai módszereket kidolgozni, integrálni, és koordinálni a szlovákiai és uniós kutatási kapacitásokat. Az ismereteket pedig minél hamarabb alkalmazni kell a gyakorlatban” – hangsúlyozta Pavol Dubinský profeszszor, az SZTA Parazitológiai Intézetének igazgatója. A konferencián hangzott el, hogy a globális felmelegedés következtében Szlovákiában az elmúlt időszakban ismét okozott agyhártyagyulladást fertőzött kullancs. Már nemcsak a szokásos helyeken, Nyugat- és Dél-Szlovákiában, hanem a Tátrában is megtalálható ez a vérszívó állat. Új betegségnek számít az ekinokakózis, amely az apró rágcsálók betegsége, s az embert megfertőzve a máját támadja meg. Szlovákiában eddig 5 ilyen beteget kezeltek. Ugyancsak ritka kór a babesia-fertőzés, amelyet nálunk először 8 évvel ezelőtt diagnosztizáltak. Örvendetes, hogy javul a betegségek diagnosztizálása. A SZTA molekuláris biológiai intézetében például új DNA biocsipet fejlesztettek ki, mellyel az eddiginél gyorsabban fel lehet fedezni a kullancs által terjesztett valamennyi kórokozó baktériumot.

Az állatok által terjesztett betegségek

Kullancs okozta agyhártyagyulladás: vírusos fertőző betegség, amelyet kullancsok terjesztenek, de fertőzésforrás lehet a kecsketej is. Védőoltással megelőzhető.

Babesia-fertőzés: Új betegség, amely a Földközi-tenger térségéből származik. Egysejtű paraziták okozzák, amelyek a vörös vérsejteket támadják meg. Gyakran végződik halállal. Először nyolc évvel ezelőtt Nagymihályon fordult elő, ma már évente több százan betegszenek meg, a legtöbben áprilisban. A Morva, a Duna, a Tisza, a Bodrog és a Latorca menti erdők kéezik a legnagyobb fertőzésgócot.

Echinokokózis: A vörös róka és az apró rágcsálók terjesztik. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?