A vashiány jellemző tünetei

vashiány

A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkál (már ha produkál). Éppen ezért összeszedtük, melyek azok a panaszok, melyek a leginkább jellemzik az állapotot.

 

Állandó kimerültség

Annak, hogy valaki fáradt és kimerült, rengeteg oka lehet, pl. stressz, túlhajszolt életmód, kevés alvás stb. Azonban ha ez az állapot tartósnak bizonyul, úgy meglehet, hogy vashiány húzódik a hátterében. Ugyanis sokszor a fáradtság a legjellemzőbb tünete, ennek ellenére a legtöbben csak legyintenek rá, hogy ez az élet szerves része. Pedig vashiány esetén kevesebb oxigén tud eljutni a szövetekhez, így bizonyos szerveink működésében zavar léphet fel, ami fáradtsággal járhat. Ha a „normális” kimerültséghez ingerlékenység, csökkent koncentrációképesség és fizikai gyengeség is társul, úgy még nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vas raktárai kiürültek.

Erős menstruáció

A nőknél a vashiány elsődleges oka a túl erős menstruációs vérzés, mivel ekkor a kelleténél több vért – így vasat – veszítenek. Éppen ezért, ha önnél is fennáll ez a probléma, érdemes megnézetnie a vas anyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereit, továbbá célszerű vérzékenység irányába is vizsgálódni, hiszen sok esetben ez okozza a kel­lemetlen panaszt.

Könnyen kifullad?

Természetesen mozgás során, ha az ember hamar kifullad, az a csökkent állóképesség következménye is lehet, azonban ha túlságosan is korán kezdi kapkodni a levegőt, akkor az vashiány okozta vérszegénységet is jelezhet. Ekkor ugyanis kevesebb oxigén szállítódik a tüdőből, így úgy érezheti, kevés levegőt tud belélegezni.

Heves szívdobogás

A szapora szívverés igen ijesztő tünet, ám nem feltétlenül jelent komoly szívbetegséget, hiszen sokszor vashiányos vérszegénység áll a panasz hátterében. Ha valamilyen szívbetegséggel küzd, úgy célszerű gyakrabban ellenőriztetni a vérképét és a vasra vonatkozó értékeket, ugyanis hiánya könnyen az állapota romlásához vezethet.

Furcsa dolgokat kíván

Az egyik legfurcsább tünete a vashiánynak az, hogy az illető igen szokatlan dolgokat kíván: pl. agyagot, sarat, krétát, jeget. Hogy ez pontosan miért alakul ki, egyelőre nem tudni, ám a legtöbb elmélet szerint ilyenkor a hiányzó ásványi anyagokat próbálják pótolni a betegek.

Nyugtalan láb szindróma

A John Hopkins Medicine szerint a nyugtalan láb szindróma hátterében 15%-ban vashiány húzódik, ráadásul minél alacsonyabb a vas szintje, a panasz annál erősebb. Tünete, hogy a lábban nyugalmi helyzetben egy megmagyarázhatatlan, furcsa érzés keletkezik, amit az illető a végtag mozgatásával próbál megszüntetni. A vashiány csökkenésével általában a panaszok is javulnak.

Gyakori fejfájás

Szinte nincs is olyan ember, akinek bizonyos időközönként ne fájdulna meg többé-kevésbé a feje. Ennek oka igen szerteágazó lehet, a stressztől kezdve a vérnyomásproblémán és az alváshiányon át a daganatokig. Természetesen legtöbbször a probléma ártalmatlan dolog, ám előfordulhat, hogy vashiány váltja ki a tünetet, ugyanis az agyba ilyenkor nem jut elegendő oxigén.

Sápadtság

A bőr egészséges, rózsás színét az arcbőr kis artériájának vérteltsége és a vérben lévő hemoglobin adja (melynek felépítéséhez elengedhetetlen a vas), így annak csökkent mennyisége sápadtságot okoz. Viszont azt nem árt tudni, hogy nem csupán az arc fakó színe hívja fel az állapotra a figyelmet, hanem ugyanolyan jelzésértékű, ha az ajkak, az íny, illetve az alsó szemhéj belseje is halványabb a kelleténél!

Vérvétellel könnyen megállapítható

A diagnózis vérvétellel, laboratóriumi vizsgálattal biztosra felállítható, és gyógyszeres kezeléssel, valamint szakember által javasolt életmódváltással sikeresen kezelhető. Azonban létfontosságú a mögöttes okok felkutatása, hiszen ha az alapbetegséget kezeljük, akkor a vashiány is megszűnik.

Fontos! A vérvétel eredményét mindig szakorvos elemezze ki, hiszen akkor is fennállhat vashiány, ha a vérképben nincsenek jelentős eltérések. (egeszsegkalauz)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?