Interjú Sziládi-Kovács Hajnalkával és Sziládi-Kovács Tiborral, a Kutyabarát.hu alapítóival.

Nagy Testvér, újbeszél, duplagondol, gondolatbűn és Gondolatrendőrség. Hetven éve, 1949. június 8-án jelent meg George Orwell 1984 című kultuszregénye, amely túlélte a hidegháborút és az ezredfordulót is. Hatása töretlen: a 20. században íródott ellenutópiák közül talán egyedüliként „mentette át” magát a 21. századba. Egy-egy szállóigévé vált gondolata, szókreálmánya manapság is lépten-nyomon felbukkan politikai elemzésekben, publicisztikákban, szépirodalmi művekben, filmekben, dalokban vagy éppen egy valóságshow címében. Az utóbbi évtizedben kétszer is az eladási listák élére ugrott: először a Snowden-ügy kapcsán, majd pedig Donald Trump amerikai elnök megválasztása után, amikor a közbeszéd részévé vált az „alternatív tények” kifejezés.

Kapolcs | Sokszínűség, improvizáció, harmónia, időtlenség. Talán így foglalható össze a kapolcsi életérzés, amely miatt érdemes évről évre visszatérni, és újratöltődni.

Véget ért a nyár leghosszabb és legszínesebb fesztiválja, a Művészetek Völgye. Mutatjuk a finálé, vagyis a második hétvége legemlékezetesebb pillanatait. Élménybeszámoló hamarosan!

Léleksimogató, vérpezsdítő és révületbe ejtő koncertek, színházi előadások, elgondolkodtató beszélgetések, meghökkentő és megható performanszok. Ilyen volt az elmúlt hét a Művészetek Völgyében. És még előttünk a hétvége!

Korpás Éva a Szőttes Táborból érkezett a Művészetek Völgyébe, ahol a RÉV zenekar szólistájaként lépett fel. A népzenét és a bartóki, komolyzenei világot egyedi módon ötvöző, Lakatos Róbert nevével fémjelzett formáció zajos sikert aratott a Folk Udvarban. A népdalénekesnővel a kapolcsi éjszakában beszélgettünk a koncert után, hegedűszó mellett, míg a völgylakók kedélyes hangulatban gömöri táncokat igyekeztek elsajátítani.

Pörgésben a művészeti kavalkád – elindult és már javában zajlik a Művészetek Völgye Fesztivál Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. Mutatjuk az első hétvége legjobb pillanatait!

Egy napon lehet említeni Alden Ehrenreich Han Solóját Harrison Fordéval? Persze, hogy nem. Hozza a kötelező varázst a Solo: Egy Star Wars-történet? Nem igazán, inkább csak elvétve fut át rajtunk az a bizonyos gyermeki, bizsergető izgalom, egy-egy ismerős jelenet, figura, vagy zenetéma felbukkanásakor. Lehet mégis szeretni? Piszkosul, ha előzetesen nem támasztunk túl nagy elvárásokat, hanem elfogadjuk annak, ami: egy nyomokban sci-fi és Star Wars-elemeket is tartalmazó, látványos, akciódús, könnyeden humoros kalandfilmnek.

„Már egy jó ideje gyanítom - de tényleg, nehogy kibeszéljék -, hogy a kutyák embernek érzik magukat. Kicsit furcsállják, hogy nekik négy lábuk van, nekünk meg csak kettő, meg, hogy mi olyan magasak vagyunk, de tulajdonképpen azzal nyugtatják magukat, hogy ők igazából még gyerekek, és ha egyszer felnőnek, éppen olyanok lesznek, mint mi, autót vezetnek, leoltják meg felgyújtják a villanyt - és lesz kutyájuk is.”

A francia-angol koprodukcióban készült, a hazai mozikban a napokban bemutatott Sztálin halála című film üde színfoltja a nyugati filmgyártásnak, amely hemzseg a nácizmus és holokauszt témájában készült alkotásoktól, ehhez képest a kommunista terrorral foglalkozó filmek száma elenyésző.

Talán nem árt, ha előrebocsátom, hogy életemben még egyetlenegy zombifilmet sem láttam, és kapcsolatom ezzel az egyébként igencsak közkedvelt popkulturális zsánerrel nagyjából a Plants vs. Zombies nevű, bájosan agyament játékban merül ki. Amikor azonban néhány évvel ezelőtt először hallottam arról, hogy készülőben van egy irodalmi zombihorror-képregény, amelynek a nyugatosok lesznek a főhősei, az ötletet annyira bizarrnak és izgalmasnak gondoltam, hogy legszívesebben azonnal előrendeltem volna a könyvet.

Mintha alapvetően kétféle történelmi emlékezet élne Szlovákiában (és talán Közép-Európában is) a szocializmus évtizedeiről, amit kissé sarkítva nosztalgikus-utópikusnak és disztópikusnak nevezhetnénk, bár nyilván sokan vannak, akik egyfajta köztes álláspontot képviselnek, vagy egyszerűen hidegen hagyja őket a kérdés.

FILMKRITIKA | Sokszor leírták már, de valóban megrendítő és hiánypótló alkotás az Örök tél című tévéfilm, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró harmadik közös munkája A berni követ és a Félvilág után. A film, amely a „málenkij robotra” elhurcolt sváb-magyar nők és férfiak százezreinek állít emléket, feszes, lendületes cselekményével, a lágerborzalmak között kibontakozó szerelmi szállal akár egy hollywoodi mozinak is beillene, mégpedig a jobbik fajtából: úgy ragad magával, és nyújt katartikus élményt, hogy közben végig mentes marad a giccstől és a hatásvadász közhelyektől.

A legjobb, ha korunk „nagyjait” is gyanakodva, kritikusan szemléljük.

Varró Dani után (emlékszünk, a Hat jó játék kisbabáknak, meg a konnektorba dugott toll verte ki a biztosítékot) ezúttal ismét Lackfi János van (halál)soron.