Önjáró autókkal kísérleteznek Hollandiában

<p>Amszterdam. A holland kormány támogatja, hogy már a jövő évtől önjáró autók közlekedjenek kísérleti jelleggel a hollandiai utakon, sőt lehetséges, hogy öt év múlva már sofőr nélküli kamionok szállítják el az árut Európa egyik legnagyobb kikötőjéből, Rotterdamból más holland városokba.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Melanie Schultz van Haegen infrastruktúraügyi és környezetvédelmi miniszter hétfőn jelentette be a parlamentnek írt levelében, hogy olyan jogszabály-változtatásokon töri a fejét, amelyek lehetővé tennék, hogy 2015-ben automata vezérlésű személyautók menjenek ki az utakra nagyobb számban. Várhatóan ősszel közli, milyen feltételekkel vehetnek részt a sofőr nélküli autók a közúti közlekedésben. Az önjáró autókkal való kísérletezésre néhány útszakaszt jelölnek ki.

A miniszter szerint az automata gépkocsiknak „számtalan előnyük” van, például kevesebb helyre van szükségük, ezért hatékonyabban hasznosítják az aszfaltot, elkerülik a közlekedési dugókat és csökkentik a baleseteket.

A Google technológiai világcég egy hónapja jelentette be, hogy önmagukat vezető, kétszemélyes autókkal kísérletezik, és azt tervezi, hogy két éven belül már 900 példányt gyárt belőlük. Az autókat valódi forgalomban is kipróbálták.

A holland kormány támogatja azt is, hogy technológiai és logisztikai cégek egy csoportja automata irányítású teherautókkal kísérletezzen, és már öt éven belül egy megbízható rendszerrel álljon elő.

A rotterdami kikötőt, a DAF teherautógyárat, egy nagy teherfuvarozó vállalatot és az alkalmazott tudományos kutatások holland szervezetét (TNO) tömörítő konzorcium számítógépes szimulációkkal kezdené meg a kísérleteket, a sofőr nélküli első teherautókat pedig egy zárt pályán próbálnák ki, mielőtt utcai forgalomba engednék őket.

Az utcai kísérletezésre a rotterdami kikötőben vagy a fejlett infrastruktúrával rendelkező dél-hollandiai A270-es autópályán kerülhetne sor – közölte Bastiaan Krosse, a TNO szóvivője. Más európai országokban is kísérleteznek sofőr nélküli közúti gépjárművekkel, de egyedül Hollandiában vállalták azt a nehéz feladatot, hogy öt éven belül piacképes technológiával állnak elő, ráadásul a terv a kormány támogatását is élvezi – mondta a szóvivő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?