Érkezik a hatodik autógyártó? Ez a gyártó Szlovákiát is mérlegeli!

MG
Pozsony |

A múlt héten jelentek meg az első sajtóinformációk arról, hogy Szlovákiát egy újabb autógyártó is megkörnyékezte. Míg az államkasszának minden jel szerint segítene egy nagyberuházás, szakértők arra figyelmeztetnek, egy újabb autógyártónak komoly gondja lehetne az országban a megfelelő szakértők és alkalmazottak beszerzésével.

Szlovákia a lakosok számára levetítve a világ legnagyobb autógyártói közé tartozik. Tavaly összesen 1,08 millió gépkocsit gyártottak le az országban, ami 2022-höz képest majdnem százezer autóval több. Ezzel az ország megtartotta a világelsőségét, hiszen ezer főre 195 gépkocsi jutott.

Érkezik a SAIC?

Az országban jelenleg négy autógyártó, illetve konszern tevékenykedik. A pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati Stellantis, a zsolnai Kia és a nyitrai Jaguar Land Rover. Ezekhez csatlakozik hamarosan a Kassa mellett Volvo. A legújabb hírek szerint ezen gyártók sorát bővíthetné a hatodik, mégpedig a kínai SAIC (Shanghai Automotive Industry Corporation) konszern. Kínában a három legnagyobb autógyártó, illetve autók exportjával foglalkozó konszern közé tartozik a SAIC. A legismertebb márkája az MG, amely csupán két évvel ezelőtt jelent meg a szlovákiai piacon; néhány járgánya már lapunk szerkesztőségében is megfordult.

A SAIC esetleges beruházásáról elsőként a Hospodárske noviny gazdasági napilap tájékoztatott. Szlovákián kívül még Magyarország, Csehország és Spanyolország is játékban van, a végleges döntést szeptemberben kellene meghoznia a gyártónak. A Bloomberg hírügynökség információi szerint Spanyolország a leg-esélyesebb a beruházás megszerzésére. Ennek egyik oka, hogy az országban még aránylag alacsonyak az energiaárak, de döntő szempont lehet a brit piac közelsége is, amely kulcsfontosságú az MG számára – ez ugyanis a konszern legsikeresebb európai márkája. Szlovákiában gondok lehetnek a megfelelő munkaerő beszerzésével, különösen, ha a kínai gyártónak az ország nyugati régióit ajánlották fel, hiszen az autógyártók már úgymond minden lehetséges munkaerőt beszippantottak, így külföldi vendégmunkásokra kell hagyatkozniuk. A gyárakban közvetlenül dolgozó több ezer emberen kívül ráadásul minden gyártónak beszállítók egész hálózatára is szüksége van, ami további ezer vagy akár több tízezer alkalmazottat jelent.

A SAIC 2027-ben akarja megkezdeni a termelést az első európai gyárában, s ha Szlovákiát választaná, akkor az országban egy évben legyártott autók száma már minden bizonnyal megközelítené a kétmilliót, hiszen a Volvo épülő gyárában is évente 200–250 ezer autó legyártását tervezik.

Nem ez az első kínai autógyártó, amely a régiónkban keresett otthont új gyárának. Korábban a világ legnagyobb, villanyautókat gyártó konszernje, a BYD is érdeklődött Szlovákia iránt, ám végül úgy döntött, hogy gyárát Magyarországon építi fel, Szeged mellett.

Kaban

Szlovák kötődés

A SAIC néhány hónappal ezelőtt nyitotta meg Londonban az első európai dizájnközpontját, a konszern globális dizájnjáért felelős igazgatóhelyettese pedig a szlovákiai Jozef Kabaň lett, aki korábban a Škoda, a BMW és a Rolls-Royce márkáknál tevékenykedett. Kabaň nemzetközileg elismert szakértőnek számít ezen a területen, az ő nevéhez fűződik a Bugatti Veyron vagy az Audi A5 kupé.

A kínai veszély?

A kínai konszern kizárólag elektromobilok gyártására akar összpontosítani Európában. Itt fog készülni például az MG 4, amely két évvel ezelőtt a negyedik leggyakrabban vásárolt villanyautó volt Európában.

A kínai gyártók európai terjeszkedésére pedig már az Európai Bizottság is felfigyelt. Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke többször is kijelentette, hogy Európának cselekednie kell annak megakadályozása érdekében, hogy Kína elárassza a blokk piacát elektromos autókkal. Közvetve viszont ez a folyamat már megkezdődött, hiszen számos európai autógyártó saját márkanevén árulja a Kínában gyártott vagy kínai patentekkel előállított villanyautóit, csak épp lényegesen drágábban.

Ursula

Brüsszel végül úgy döntött, vámokat vet ki a Kínából származó elektromos autók behozatalára. Kína szerint Brüsszel ezzel az eljárással megszegi a globális kereskedelmi piac szabályait, az Európai Bizottság viszont állítja: célja, hogy minden játékosnak azonos feltételei legyenek a piacon, a kínai gyártók ugyanis rejtett állami támogatásokat kapnak Pekingtől, így a villanyautóik alacsony ára nem csak a költséghatékony gyártási folyamatok eredménye.

Az Európai Unió (EU) aszerint számította ki az egyes gyártókra kivetett adó összegét, hogy azok milyen mértékben hajlandók együttműködni az európai hatóságokkal az árpolitikájuk feltárásánál. A SAIC a kevésbé együttműködő konszernekhez tartozik, ezért az eredeti 10 százalékos adót még további 37,5 százalékkal toldották meg. Az Európában felépített gyárral viszont a konszernnek sikerül elkerülnie ezt az adót, ugyanis ezen autóit már az unió területén fogja legyártani.

Egyébként nem csak az EU próbálja megvédeni piacát a kínai villanyautóktól. Az USA például négyszeresre, konkrétan száz százalékra növelte az ezekre az autókra kivetett adót. Törökország 40 százalékos adóval sújtja a Kínából behozott benzines és hibridmeghajtású autókat, és hasonló lépést tervez Kanada is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?