Figyelmeztetnek a lejárt STK-ra

Figyelmeztetnek a lejárt STK-ra

<p>Pozsony. Új elektronikus rendszer könnyíti meg hamarosan az átlagos sofőrök, a hivatásos sofőrök és az autósiskolák klienseinek életét. A közlekedésügyi minisztérium ugyanis egy speciális honlapon fogja közzétenni a legfontosabb információkat, de SMS-üzenetet is küld arról, mikor jár le az időszakos műszaki felülvizsgálat (STK), illetve az emissziós vizsga (EK) érvényessége.</p>

DEMECS PÉTER

S bár az új rendszer üzemeltetésére kiírt versenyt már kiértékelték, s a győztessel aláírták a szerződést, a közlekedésügyi tárca szerint még így is másfél évig eltart, míg az oldal elérhető lesz az interneten. A projektet teljes mértékben uniós forrásokból finanszírozzák.

„A rendszernek vállalatok és átlagos sofőrök számára is komoly hozadéka lesz, hiszen ennek köszönhetően egyszerűbben kommunikálhatnak majd a közlekedésben érintett államigazgatással” – mondta a SITA hírügynökségnek Viktor Stromček, a közlekedésügyi minisztérium államtitkára. Egyszerűbb lesz bejelentkezni egy autósiskolai kurzusra, vagy ennek abszolválása után az alkalmassági vizsgára, s végre összesítik és átláthatóvá teszik az STK és EK ellenőrzések jegyzékét. Ha a rendszer észleli, hogy egy autóra lejár valamelyik vizsgálat érvényessége, akkor SMS-üzenettel figyelmezteti majd a gépjármű tulajdonosát. A honlap segítséget nyújt majd a hivatásos sofőröknek, mivel egyszerűbben bejelentkezhetnek majd különböző tanfolyamokra vagy alkalmassági vizsgákra. „Mindez végső soron a közúti biztonság növelésére is hatással lesz, mivel az utakon sokkal szakképzettebb sofőrök vezetnek majd biztonságosabb autókat, amelyek ráadásul kevésbé szennyezik a környezetet” – fűzte hozzá Stromček azzal, hogy a gépjárművezetők az eddig gyakran fölösleges bürokráciától is elesnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?