Nemrég mutatkozott be a Ford Fiesta ötödik nemzedéke, és már a versenyváltozatát is megismerhettük, az M-Sport ugyanis bemu- tatta a belőle készített, 2017-es WRC autót.Pozsony. Az elmúlt hónapokban 6397 kilométeren át tesztelték az autót.
Bemutatkozott a Ford Fiesta WRC
Nemrég mutatkozott be a Ford Fiesta ötödik nemzedéke, és már a versenyváltozatát is megismerhettük, az M-Sport ugyanis bemu- tatta a belőle készített, 2017-es WRC autót.
Pozsony. Az elmúlt hónapokban 6397 kilométeren át tesztelték az autót. Az autó a szabályváltozásoknak megfelelően 380 lóerős, 1,6-os turbómotort kapott, nagyobb lett a leszorítóereje, és már aktív középső differenciálmű osztja el a nyomatékot a két tengely között. „Miután én is kipróbáltam az autót, őszintén mondhatom, hogy ez a legjobb autó, amit valaha készítettünk” – nyilatkozta Malcolm Wilson, az M-Sport vezetője. „Izgalmas vezetni, fantasztikus a hangja, és szenzációsan néz ki. Minden csapat a nulláról kezdte a fejlesztést, bízom benne, hogy ismét egy olyan autót alkottunk, ami képes lesz beleszólni a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. Az autó több mint 95 százalékát a nulláról kezdtük el tervezni, a csapatom mindent megkapott a tervezés során, amire szüksége volt. Nem spóroltunk semmin sem, egy cél lebeg a szemeink előtt, hogy az első futamtól kezdve visszatérjünk a dobogó legfelső fokára” – tette hozzá Wilson. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.