Zombiföldje

A halál súlytalanná lett, épp ezért az életnek sincs értéke. Ám az ölést ösztönösen igazolnunk kell, különben nem bírnánk ki azt, hogy gyilkolunk. Paradox, de aki semmiben sem hisz, annak ezt a legnehezebb bevallania – önmagának. Nem a szó hétköznapi értelmében, nem hívők és hitetlenek paradigmájában, nem vallások és kultúrák erőterében, nem ideológiákat és eszméket képviselve. Ha semmiben sem hiszek, hiszek a halálban. Használom a halált, emésztem, terjesztem, élem a halált. Mert a halál sose fogy el, nem kerül semmibe, csak mások életével kell táplálnom, apoteózisként a magaméval. A halálból kultuszt gyártók hozzám képest amatőrök. Nekem egyre megy: civilek holttestének hekatombáit halmozom-e, vagy az épp aktuális ellenségképem megtestesítőjét rántom magammal a semmibe. Bátor vagyok – és rettenetesen üres. Nem hiszek semmiben, mert a hit luxus. Megtettem, nézzétek, és újra megteszem. Semmi az egész, mint ahogy egy tévénézőnek semmiség a mindennapi félnyolcas halálhíradó. Meg lehet szokni, szempillantás alatt. Persze, valamit mondani kell. Nem azt mondom: ölni fogok, hanem azt, hogy al-Kaida. De mondhatnám azt is: lócitrom. De azt is: élet. Ez a csodálatos a halálban, hogy hit nélkül is hihető, mi több, valóság, mert azzá teszem fizikailag, gyártom és halmozom, és a pofátokba röhöghetek kibiztosított aggyal, s naponta bebizonyítom, százszor is, ha kell, hogy a Ne ölj! parancsa csak átverés, óvodás játékszabály, gyermeteg civilizációs gát. S még azzal is engem igazoltok, ha erre erőszakkal feleltek. S akkor is, ha meg akarjátok érteni. Minél inkább csapkodtok ijedten és hülyén, minél inkább halállal válaszoltok, annál jobb. Annál nagyobb az éhség, annál sűrűbb a sötétség. De stop. Hozzám képest a sátánisták, a diktátorok, és a különféle fanatikusok is csak romantikus dilettánsok. Mert én kegyetlenül ésszerű vagyok, logikus és jéghideg. A megtestesült racionalitás. Meg életveszélyesen hiú. Mester vagyok. Mint Stephen King regényében a vámpírkirály. Lépjetek be az én egyházamba. A terror egyházába. Testvéreim, halni semmiség, főleg, ha ti haltok meg. Nekem már nem kell, én már halott vagyok. Gyilkoltam. Többször is.

„A pusztítás és az önpusztítás ösztöne csupán ez, a halál vallása – mely ezúttal az iszlám álarcát vette magára. Ha bármi mást gondolunk róla, ha politikai jelenségnek tekintjük, vagy „civilizációs konfliktust” látunk mögé (...), csak magunkat sodorjuk még nagyobb veszélybe: lefelé a lejtőn. Az ő lejtőjükön.” (Magyar Narancs, 2005. július 21.)