Vihar a magyar felsőoktatásban

Hétfőn este Budapesten megint diákok vonultak utcára, tüntetve a felsőoktatási szakok reformja ellen, melynek értelmében több alapszak 2016-tól nem indulhatott volna el. Mint tudjuk, egy kormányzat se szereti, ha egyetemisták nagy tömegben, szervezetten, transzparensekkel bóklásznak az utcán. Így kedd estére már meghátráltak a döntéshozók és több pontban engedtek. Ezzel csak két probléma van. Ha ennyire könnyen elengedik a reformot, akkor az előző hároméves revíziós folyamat vajon tényleg nem hozott kiérlelt eredményeket? Nem hisznek a saját döntésükben? Vagy nem is a bolognai képzési rendszer revíziója a cél?

Miközben vannak olyan pontok a reformban, amelyeket nem vitatnak sem a hallgatók, sem a tanáraik, a kormányzati szándék két fontos iránya azonosítható e mozgásokból. A Fidesz által – korábbi intézmények összevonásával – gründolt Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a rossz nyelvek szerint egyre több monopóliumra kíván szert tenni, és azzal segítheti a kormányzat a hallgatók odaáramlását, hogy más egyetemeken egyes szakok létezését megnehezíti, nem támogatja. A héten éppen a Raoul Wallenberg Iskola épületét is kinézték az NKE számára.

Az NKE olyan értelemben a világon egyedülálló konstrukció, hogy egy egyetemen belül zajlik a katonai, rendőri és államigazgatási képzés. Mivel a három terület három különböző minisztériumhoz tartozik, gyakoriak a hatásköri viták és küzdelmek. Az egyetem negyedik kara, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, ahová a nemzetközi kapcsolatok szakos képzései tartoznak – a kormány eredeti szándéka szerint lényegében monopóliumként –, éppen csak megalakult ez év elején. Noha dékánnak az elismert biztonságpolitikai szakértőt, Tálas Pétert nevezték ki, ennél sokkal több kell egy egyetemi kar sikeres működtetéséhez. Jelenleg az új kar állományát döntően a más karokról átsorolt tanszékek alkotják (ilyen például a nemzetközi biztonsági tanulmányok tanszék, amelyik teljes egészében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karról került át). Ez azt jelenti, hogy az új kar egyelőre nem volt képes új, eddig nem az egyetemhez kötődő szakembereket nagyobb számban az NKE kötelékébe csábítani, ehelyett a meglévő állományt rendezi újra. Sokatmondó, hogy az új kar hat tanszéke közül még a legnagyobbnak is csak hat oktatója van, de két olyan is akad, amelynek csak három. A Pál utcai fiúkhoz hasonlít a helyzet, ahol a grundon alig akadt közlegény, (tanszék)vezető viszont annál több.

A másik nagy lépés, amelyről a szakmegszüntetősdi árnyékában alig esett szó, a konzisztóriumok bevezetése. Bár a korábban a királyok által használt tanfelügyeleti megoldás nem ismeretlen demokratizált formában a 21. században sem, a kancellári rendszert nemrég bevezető kormányzati akarat újabb erős intézményeként azonban aggasztónak tűnik. Ha a konzisztorok hozzájárulása nélkül számos döntést nem hozhat meg az egyetemek szenátusa, akkor ez az egyetemi autonómia újabb korlátozása lesz az oktatók és hallgatók szemében. Sajnos nincsenek tiszta piaci viszonyok, az állam ezer szállal kötődik a mendzsmenttudást gyakran nélkülöző egyetemekhez, amelyeken 25 év alatt az erőforrásokat sem lehetett megteremteni egy rendes belső igazgatás kialakítására.

Összességében megállapítható, hogy az egyetemi autonómia 2015-ben a társadalom jó része számára nagyobb érték, mint a hatékony egyetemi gazdálkodás. Ez pedig önmagában politikai üzenet.