Varsóból Brüsszelbe szerződtünk

Voltunk mi már katonai szövetség tagja, csak arra nem kellett felkészülni, senkit nem érdekelt, hogy akarunk-e egyáltalán odatartozni. Rudolf Schusternek a legjobb: ő annak idején a Varsói Szerződésnek is örült, most meg a NATO-nak is örül, örült a Szovjetuniónak is, örülni fog az Európai Uniónak is. Egy ember, aki mindig elégedett lehet. A szlovákiai politikustársadalom kilencven százaléka nyilatkozta, hogy a két legfontosabb programpontja közül az első teljesült. A maradék tíz százalék amúgy sem érdekes, vagy parlamenten kívüli, vagy a parlamenti perifériáról szökött. Persze ők nehezíthetik meg a legjobban NATO-tagságunkat egy népszavazással. Az Észak-atlanti Szövetség társadalmi támogatottsága ugyanis pengeélen táncol, hol 57 százalékig fölfut, hol ötvenen riogat. Még szerencse, hogy az alkotmányból nem következik automatikusan egy népszavazás megszervezése. Valljuk be, teljesen logikátlanul, hiszen a NATO-val nemcsak katonailag, hanem politikailag is alaposan elkötelezzük magunkat, s hirtelen nehéz lenne megmondani, melyik elkötelezettség a komolyabb. Persze idehaza mindenki a politikai aspektusokról beszél, nehogy véletlenül eszünkbe jusson a rosszemlékű Varsó, amely egyszer még hozzánk is bevonult. Persze, hogy ez most más, nem nagyon tudom elképzelni, hogy valamelyik NATO-tagország ellepjen minket, rosszmájú szlovák ismerősöm szerint még Magyarország se, pedig az szokott. Ezért inkább mindenki a befektetőket várja, mint a NATO-hadseregeket. Milyen hülyén hangzik, hogy a nagytőke a NATO-ba fektet be a legszívesebben, pedig valahol igaz. Szóval a komcsik meg a nemzetiek keresztbe tehetnek még, de csak vannak annyira érettek a parlamenti pártok, hogy nem engednek a két kísértetnek. NATO-népszavazás ügyben, annak is meggátolásában olyan kiváló tapasztalataink vannak, mint senki másnak. Ugye, mindjárt más fénybe kerül egy referendum meghiúsítása?

Most NATO-játékunk következik: Ki mondta a következő mondatot a csatlakozási meghívás bejelentése után? „A csatlakozás nem eredményez életszínvonal-emelkedést, nem jelent politikai és jogi stabilitást, valamint nem fog az országba vonzani külföldi befektetőket, viszont a katonai kiadások mindenképpen növekedni fognak.”

a, Ivan Hopta

b, Ján Slota

c, Robert Fico

Akár hiszik, akár nem, a helyes válasz a c. Nincs is kedvem kommentálni, hogy ezt az az ember mondta, aki programjának egyik kulcspontja a NATO-tagság volt, s aki majdnem kormányfője lett demokratikus – nem én mondom, Brüsszelben állítják, pedig ők már láttak falon pókot – országunknak. Még az álszent és hazug eszközökkel is élő, de amúgy teljesen átlátható Mečiar-mozgalom is örömkönnyeket hullajtott a meghívó hallatán. Azt most ne firtassuk, ki miatt csatlakozunk a szövetséghez Romániával és Bulgáriával együtt. De azon talán elgondolkodhatnánk, hogy a valódi rendszerváltás 1989-ben vagy 1998-ban következett-e be. Meg azon is, hogy mi van itt a fejekben.

Decemberben veletek ugyanott.