Vannak itt balliberálisok?

Egy Facebookon közzétett alapítói szándéknyilatkozat kapcsán felelősségteljesen nem sok mindent lehet elmondani egy alakulóban levő pártról. Ha azonban azt nézzük, hogyan sáfárkodtak a zászlóra tűzött értékekkel a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban, az sok mindent elárulhat a párt esélyeiről. „Van egy saját álmom a modern országról, amelybe visszatérne a boldogság mint érték, amely kivétel nélkül esélyt adna minden állampolgárának, és amely a hazaszeretet fogalma alatt a természeti kincsek következetes védelmét is értené” – írja Chmelár.

Chmelár jól ismerte fel a „piaci réseket”. A szlovák környezetvédőknek a rendszerváltás óta csak bajosan van kire szavazniuk. A Zöldek Pártja az első szabad választásokon, 1990-ben önállóan indult, és 3,1 százalékos eredménnyel hat képviselője lett a törvényhozásban, ami részben a rendszerváltás eufóriájának, és a környezetvédelmi téma felértékelődésének is tulajdonítható. A mindennapi politikai küzdelmekben aztán mindkettő erodálódott. 1992-ben már csak 1,08 százalékos volt a támogatottsága, a Mečiar-kormány idején egy széles baloldali koalíció listáján indult, amelynek 18 képviselője lett, de zöld csak mutatóban volt rajta. 1998-ban a Mečiar-váltó Szlovák Demokratikus Koalíció keretében négy képviselőt sikerült bejuttatnia az SDK zöld frakciójaként. Ez volt az utolsó, ha sikeresnek nem is, de legalább értékelhetőnek nevezhető parlamenti szereplés. A jelentéktelen törpepárt ráadásul 2006-ban kettészakadt, tovább rontva a környezetvédő politika esélyeit.

Környezetvédelmi téma a fősodorbeli politikai pártokban sem tudott jelentősen, meghatározó erővel platformosodni, a pártoknak inkább csak azért biggyesztettek általánosságtól hemzsegő környezetvédelmi részt választási programjukba, mert ez valamelyest elvárt volt. Választást nyerni Szlovákiában viszont elsősorban szociális és nemzeti témákkal lehet. A környezetvédelem valószínűleg ezért (is) szorult a teljes perifériára.

A szolidaritást „főcímbe” emelve a Szabadság és Szolidaritás pártja vállalta fel. Most már kimondhatjuk, mérsékelt sikerrel. Liberalizmusuk legfeljebb a szabad piacra és a gazdasági témákra terjed ki, a társadalmi szolidaritást – ezt rövid kormányzati szerepvállalásuk is megmutatta – hírből sem ismerik. De a liberális térfélen tallózva korábban sem volt jobb a helyzet. Pavol Rusko Új Polgári Szövetsége (ANO) ugyanolyan egyszer használatos párt volt, mint a Polgári Egyetértés Pártja, amely ráadásul inkább volt baloldali, mint liberális, ahogy ezt a Smerben való beteljesülése is mutatja. Olyan, klasszikus, erős, nagy társadalmi támogatottságot magáénak mondható politikai erő, mint amilyen mondjuk a rendszerváltás kori Szabad Demokraták Szövetsége volt Magyarországon, vagy a szomszédos Ausztria gyakran kormánytényező liberális vagy zöld erői, eddig nem tudott létrejönni Szlovákiában. És valószínűleg a 2016-os választás sem erről fog szólni, bár a politikai pártokból való kiábrándulás elnökválasztásban kicsúcsosodó tendenciája a felmérések szerint még tartja magát.

A baloldalon jelenleg egyeduralkodó Smer választói jórészt nemzeti érzelműek is, sőt, többen inkább elsősorban azok, mint baloldaliak, az ő színük a fehér–kék–piros, nem a zöld. Onnan egy bármilyen, magát baloldalinak pozicionáló párt nehezen tudna választókat elszipkázni. Politikailag rejtőzködő zöldből biztosan nincs ötszázaléknyi. Akkor vajon kikre számíthat Chmelár?