Üzent az MKP-kongresszus: arccal a régiók felé

Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem volt unalmas az MKP múlt hét végi kongresszusa. A Bugár–Duray ellentétet hagyjuk a politikusoknak, foglalkozzunk a gazdasággal. Amint várható volt, a párt megállapította, hogy bár nagyon kell küzdenie a koalícióban, azért nem készül kiszállni a hatalomból. Ezt senki sem várja el tőle, még akkor sem, ha sok funkcionáriusának tevékenykedését látva nem éppen az elégedettség az első gondolatunk.

Volt azonban néhány reményt ébresztő megnyilvánulás. Az első az a fogadkozás, amely szerint nagyobb súlyt helyeznek a regionális gazdaságpolitikára. Ezentúl tehát nem fenyegeti a megkövezés veszélye, aki esetleg azt állítja, hogy az MKP nem töri össze magát a régiók fejlesztése érdekében. Szintén meglepetéssel hallottuk, hogy az MKP ezentúl párbeszédre törekszik, a fiatalokkal, a nőkkel, a polgármesterekkel, a tanárokkal, egyszóval majdnem a teljes népességgel. A hatalmi pozíció megszerzése óta ez sem nagyon ment a pártnak, kíváncsian várjuk, most hogyan gondolja. Az előző témánál maradva vitaindítónak legyen talán annyi, hogy a régiófejlesztés (ugyanúgy a vidékfejlesztés) korántsem azonos az uniós alapok pénzeinek szétosztásával. Ez persze nagy feladat és kihívás volt, de mivel a népnek szánt uniós pénz nagyjából a jövő év közepére elfogy, az új források megjelenéséig marad nagyjából másfél évünk arra, hogy jobb híján párbeszédet folytassunk az egyéb aspektusokról. A témák száma végtelen, most már csak az kell, hogy a hatalommal rendelkezők valóban komolyan gondolják a dolgot. Az is jó döntés volt, hogy az uniós képviselőket nem fosztották meg a pártbeli tisztségeiktől. Ez ugyanis az utolsó reményünk arra, hogy a brüsszeli idill ellenére mégiscsak szembesülnek az itteni vidéki magyar létproblémákkal. Mert továbbra is kitartóan várjuk, hogy a strasbourgi hősi magyar felszólalásokon kívül olyan hír érkezzen, hogy valami mást is tettek értünk. Például nem tudjuk, mennyire érdeklődnek azok iránt a folyamatok iránt, amelyek létükben érintik a nem városi magyar lakosságot. Szerencsére nem csak rájuk vagyunk utalva, más csatornák is léteznek, de azért jó érzés lenne, ha a mi képviselőink szintén érdeklődnének a téma iránt. Ezért jó, ha eljárnak majd az MKP vezető testületeinek üléseire, ha ugyanis az azokban ülő vidéki emberek sokat panaszkodnak a sorsuk miatt, talán felkeltik a brüsszeli kollégáik figyelmét. Az MKP-nak már azért is nagyon pedáloznia kellene a választói között, mert a szlovákiai magyarok nyilván bőven kivették a részüket abból, hogy a legfrissebb uniós felmérés szerint nálunk csak az emberek hat százaléka optimista a jövőt illetően. Az eredmények az egyes társadalmi csoportokkal is foglalkozik, így most a politikusok eldönthetik, kit vigasztalnak jobban, a leginkább elkeseredett időseket, alacsony végzettségűeket és munkanélkülieket, vagy az optimistább fiatalokat.

A nyugdíjkampány még meg sem kezdődött, de az illetékes hivatal már össze is veszett a nyugdíjpénztárakkal. Megtiltotta ugyanis, hogy merész álmok megvalósulását ígérjék. Az érintettek ezt nem vették jó néven, hiszen ők már kinyomtatták, sőt általában ki is ragaszttatták a rózsaszín plakátokat. Ezeket viszont csak februárra kell kicserélniük, így addig magunkra leszünk utalva a józanságot és a földön maradást illetően. De azért jó látni, hogy ezúttal van, aki szárnyát szegi a hangzatos, de csúsztató kampányra törekvőknek. Az interneten egyébként elérhető az adó-számológép, így senki sem hivatkozhat arra, hogy nem tudta ellenőrizni, mivel is jár a belépés a második pillérbe. E sorok írója tapasztalatai szerint még negyvenvalahány évesen és minimálbérrel számolva sem történhet meg, hogy nyugdíjasként kevesebb pénzt kapjunk, mint ha csak a Szociális Biztosítónál maradnánk.