Útadó – roncs után is?

Sajtóhírek szerint a pénzügyminisztérium újabb merényletet készít a gépkocsi-tulajdonosok ellen. Átlagosan 2350 koronás útadóval terhelne minden autóst, függetlenül attól, vállalkozik-e vagy sem. A nem vállalkozókra vonatkozóan szigorítaná is a hatályos törvényt, hiszen míg a vállalkozók a befizetett útadónak megfelelő összeggel csökkenthetik adóalapjukat, ezt a lehetőséget az egyszerű magánautós nem kaphatná meg. Számítások szerint az útadó általános kivetésével mintegy 2,5 milliárd koronával kerülne több pénz az államkasszába.

A bevételgyarapítás kétségtelenül ráférne az állami költségvetésre. Az azonban lélektanilag és logikailag egyaránt sántít, hogy a kormány mindig a könnyebb végén fogja meg a dolgokat. Ezúttal is azt a réteget sújtanák újabb anyagi terhekkel, amelyen az állam iránti kötelezettség a legkönnyebben behajtható. A nem vállalkozó, egyszerű, de gépkocsit birtokló polgárok – pedagógusok, orvosok, kishivatalnokok, szakmunkások, nyugdíjasok stb. – zöme ugyanis általában maradéktalanul, még ha nehezére esik is, teljesíti az állam iránti kötelezettségeit. Fordítva ez már távolról sincs így; az állam már évek óta halmozza egyebek közt a társadalombiztosítással szembeni adósságait. És míg az így elindított körbetartozási folyamat következményeként például némely kórházban rongyos lepedőkkel kénytelenek leteríteni az ágyakat, a kormány vagy a parlament olyan kiadásokra is gondolkodás nélkül áldását adja, amelyeket nyugodtan „boldogabb” időkre halaszthatna. Nem kellene mondjuk feltétlenül két irodát is a parlamenti képviselők rendelkezésére bocsátani, ha azok láthatóan nem teljesítik közmegelégedésre feladatukat. Az útadó általános kiterjesztését javaslók könyvelőként gondolkodnak. Megfeledkeznek róla, hogy intézkedésük hatályba lépésével a lakosság nem kis hányadának romlana életszínvonala, miközben a javasolt adó bevezetésének hatása távolról se lenne akkora, hogy érezhetően lendíthetne például az állam által finanszírozott egészség- és oktatásügy áldatlan helyzetén. A javaslat kidolgozói – szokásukhoz híven – azzal érvelnek, hogy az ötletet az uniós tagállamoktól lesték el. Ez tény, ahogy a legtöbb, nálunk sokszor újdonságnak számító adótörvény is nyugati konstrukció. Mindegyikről melléfogás nélkül elmondható, hogy eredményesen érvényesítik az EU-ban. De azért ne hasonlítsuk össze az összehasonlíthatatlant. Az autók általános adóztatásának kényszere abban gyökeredzik, hogy nálunk nem tudnak vagy nem mernek ott faragni a közkiadásokból, ahol nyilvánvalóan lehetne. Nem csoda, hogy a kormány négyes osztályzatot kapott a lakosságtól.