Ürmös öröm

Féligazsággal válaszolt szombat este Mikuláš Dzurinda, amikor újságírók arról faggatták, vajon mi a véleménye arról, hogy a vártnál kevesebben vettek részt a mostani népszavazáson. A kormányfő úgy felelt, hogy a nemrég lezajlott jégkorong-világbajnoki döntőben legfeljebb egy centivel haladt át a korong a gólvonalon. A videofelvétel többszörös megtekintése és a bíró döntése után azonban senki sem vonta kétségbe, hogy Kanada joggal veheti át az aranyérmet. Azért sántít ez a példa, mert világversenyeken manapság gyakran hajszálnyi különbségek döntenek a végeredményről. Ugyanilyen helyzet nem a legjobb politikai üzenet egy sorsdöntő népszavazásról. Még akkor sem, ha a valamivel nagyobb többség elsöprő igennel voksolt az uniós csatlakozásra. Az érem másik, nem éppen csillogó oldala pedig az, hogy a voksolásra jogosultaknak csaknem a fele nem nyilvánított véleményt. Legalább három oka van ennek a szoros eredménynek. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy Szlovákiában alig egy évtized alatt jórészt mai ellenzékiek vagy a porondról már eltakarodott politikusok saját önző törekvéseikkel lejáratták a referendum intézményét, amelynek egyébként térségünkben amúgy sincs hagyománya. Sokan maradtak távol a kormány rosszul kommunikált, a napi megélhetési gondok és a lakosság teherbíró képessége iránt érzéketlen megszorító intézkedései miatt. Nehéz annak szép jövőről, fokozatosan javuló életszínvonalról papolni, aki nem tudja, miből fizesse ki a drámaian megnövekedett gázszámlát, s miből fedezze a szüntelenül fölfele kúszó lakbért. S aki azt mondogatja keserűen, hogy próbáljanak a politikus urak megélni már-már nyugati árak mellett, keleti – a legszegényebb európai uniós államok polgáraitól is messze elmaradó – fizetésekből. Mindez nem demagógia, hanem sokak hangulatát, keservét tükröző tény, amely a referendum részvételi arányára is rányomta a bélyegét. Enyhülhetett volna az elkeseredés, ha az illetékesek emberi hangon szólnak a polgárokhoz. Többször leírtam már azt, hogy az úgynevezett reklámszakemberek akkor tévedtek hatalmasat, amikor úgynevezett mozgósító, majd tájékoztató részre osztották a kampányt. Ahogy az egyik szlovák politológus megjegyezte: közhelyekkel akartak bennünket beterelni a választóhelyiségekbe. Ugyanis valójában csak azt szajkózták: menj el szavazni, aztán majd nemsokára részletesen kifejtem, hogy miért. Márpedig a mai polgár az érvekre hallgat, és nem a közhelyes szólamokra. Nagy szerencse, hogy a mozgósítónak kikiáltott, valójában csüggesztő és elképesztően amatőr kampány ellenére elsősorban a nagyobb városok, továbbá a magyarok lakta régiók polgárainak többsége elment szavazni, mert a saját józan eszére hallgatott, s felelősséget érzett kis és nagy közösségek jövője iránt. Szlovákia nem könnyen, de mégis megtette a várt történelmi lépést. A neheze azonban csak most következik, hiszen alig egy évünk van arra, hogy felkészüljünk a helytállásra ott, ahol kemény versenyben kell országosan és egyenként is talpon maradnunk. Ehhez elsősorban sokkal jobb szakmai teljesítményt nyújtó kormányra és tárcavezetőkre, továbbá valóban európai szintű információs és egyéb fontos szolgáltatásokat nyújtó hálózatra van szükség, mert életrevaló elképzelések és színvonalas pályázatok nélkül egyetlen eurót sem utalnak majd nekünk Brüsszelből.