Rakétákkal és drónokkal támadták az orosz erők Ukrajnát

uarus k

Az orosz hadsereg 22 drónnal és három rakétával támadta Ukrajnát szerdára virradóra, az ukrán légvédelem egy kivételével az összes drónt megsemmisítette – közölte az ukrán légierő.

A Telegramon közzétett jelentés szerint október 9-ére virradóra az orosz erők három Iszkander-M/KN-23 ballisztikus rakétát indítottak az oroszországi Kurszk térségéből Poltava megyei, meg nem nevezett célpontok ellen, valamint 22 drónt az oroszországi Krasznodari határterületen fekvő Primorszko-Ahtarszk városából, illetve a megszállt Krím félszigetről Ukrajna légterébe.

Az ukrán légvédelemnek 21 drónt sikerült lelőnie, egy pedig visszafordult az orosz légtér irányába. A célpontokat Odessza, Vinnicja és Kijev megye fölött semmisítette meg az ukrán védelem.

Az éjszakai dróntámadás következtében öt odesszai lakos sebesült meg, hármukat közepesen súlyos állapotban kórházba szállították – tette közzé hivatalos Telegramon Oleh Kiper, az odesszai katonai közigazgatás vezetője. Néhány épületben kisebb károk keletkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?