Cseh külügyminiszter: A Nyugatnak nem szabad megengednie ukrán területek Oroszországhoz csatolását

Jan Lipavský

Nem szabad megsérteni Ukrajna területi egységét, mert a következmények súlyosak lehetnek – figyelmeztetett Jan Lipavský cseh külügyminiszter abban az interjúban, amelyet pénteken között a Mladá Fronta Dnes című független cseh napilap.

Szerinte az az orosz álláspont, hogy a Nyugatnak el kellene ismernie a Krím félsziget és más ukrán területek Oroszországhoz csatolását, „csak a Pandora-szelencéjének felnyitását eredményezné”. „Ez pontosan az a müncheni forgatókönyv, amely 1938-ban nemhogy nem akadályozta meg a második világháborút, hanem éppen ellenkezőleg, annak a kitöréséhez vezetett. Ez az, amitől valóban óvni szeretnék” – jelentette ki a miniszter a megválasztott új amerikai államfő azon kijelentését kommentálva, hogy 24 órán belül lezárja az ukrajnai háborút.

„(Donald) Trump és emberei arról is beszélnek, hogy a békét (Ukrajnában) erővel kell elérni. Ebben bizonyára van ráció, mert (Vlagyimir) Putyin, aki naponta az emberek ezreit küldi ki a frontra meghalni, valószínűleg csak az erő nyelvén ért" – tette hozzá.

Arra a kérdésre válaszolva, milyen szerepet játszhat az ukrajnai béketárgyalásokon Orbán Viktor magyar kormányfő, aki az idén már Trumppal és Putyinnal is találkozott, Jan Lipavsky kifejtette: „December közepén talán már értékelhetjük a magyar európai uniós elnökséget, az ukrajnai háború vonatkozásában sok eredményt nem látok. Nincs tudomásom arról, hogy Orbán (Viktor) kezdeményezéseinek bármiféle hatása lenne a reális helyzetre, hogy bármi módon közelebb hozták volna a békét. Ellenkezőleg, annak vagyunk tanúi, hogy Magyarország akadályoz néhány olyan intézkedést, amelyeket európai szinten tudnánk elfogadni."

A cseh külügyminiszter továbbá azt mondta: „...ebben nem látom semmiféle nagy jelentőségét Orbán (Viktornak). Inkább úgy értékelem nyilatkozatait, hogy azok célja egy érdekes Magyarország kép kialakítása".

A cseh-szlovák kapcsolatok megromlásának okait firtató kérdésre Jan Lipavsky azt válaszolta: Csehország és Szlovákiai valóban nagyon közeli országok, csak most éppen háttal állnak egymásnak, az egyik a Nyugat, a másik pedig Kelet felé tekint. Példaként felhozta: mandátumának ideje alatt ő már háromszor tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel, míg szlovák partnere, Juraj Blanár Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott háromszor. Mindezek ellenére úgy véli, hogy a szlovákokkal továbbra is minden szinten tárgyalni kell.

„Úgy gondolom, Csehország ma már nyugodtan elmondhatja magáról, hogy nyugat-európai ország" – szögezte le. Szerinte Csehország ma már egy öntudatos állam, amely minden európai országgal tárgyalóképes, s nem kell csak a hozzá közel eső közép-európai régióra korlátoznia magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?