Új lapokat oszt az olajár

Az év eleje óta 20 százalékkal nőtt a nyersolaj világpiaci ára, ami már csak azért is fájóan nagy ugrás, mert 2008 első munkanapját azzal a hírrel kezdtük: az energiahordozó hordónkénti (159 liter) ára átlépte a bűvös 100 dollárt. Ehhez képest ma már 120 dollárnál járunk, ami a modern kori történelemben példátlan. Olyannyira, hogy a hét elején a gazdasági kérdésekkel alig foglalkozó

George W. Bush amerikai elnök is megszólalt az ügyben, s némi érzéketlenségről tanúskodva éppen a Föld napján közölte: az alaszkai nemzeti parkban is meg kellene kezdeni az olajkitermelést. A világ első számú „motoros” nemzete napjainkban gallononként 3,50 dollárt kénytelen fizetni a benzinért, ami testvérek között is literenkénti 16 korona. Ez valóban tűrhetetlenül magas, ideje hát lépni. Hogy mi már a 40 koronás határt ostromoljuk? Ez érdektelen, hiszen nem Szlovákia határozza meg a világ dolgait.

Visszakanyarodva az árvágtához, azt gyorsan szögezzük le, nem a nyersanyag hiánya okozza a problémát. Illik persze a feszült közel-keleti helyzetről beszélni (mikor nem volt az?), emellett most éppen Nigériában próbálnak felrobbantani olajvezetékeket, egy skót finomítóban sztrájkolnak, a fő olajexportőr OPEC szervezet pedig nem akarja növelni a kitermelési kvótáit. A felsorolt érveket, megfűszerezve Hugo Chávez venezuelai elnök időnkénti olajzsarolásával, Kína és India viharosan emelkedő energiafogyasztásával, unos-untig ismerjük. Az igazi gondot – rövidebb távon – inkább az jelenti, hogy a fejlett világban már évek óta nem épülnek olajfinomítók, továbbá az Egyesült Államokból tovagyűrűző jelzálogpiaci botrány, ami leverte az ingatlanok árait, meg a banki kamatokat, megfosztotta biztos pénzelhelyezési területeitől a százmilliárd dollárokat mozgató befektetési és nyugdíjalapokat. Ezért az alapok most az olajba, aranyba, platinába fektetnek, még inkább gerjesztve az árspirált. Félő, hogy a spekulatív tőke rövidesen rájön, hogy a tiszta vízben is mekkora lehetőség rejlik, akkor pedig rávetik magukat a vízszolgáltatókra – ennek következményeit pedig nem is kell taglalnunk.

Az eleve betegeskedő világgazdaságnak úgy kell a 120 dolláros olajár, mint szomjazónak a végtelen Szahara. A példátlanul drága energiahordozó csak felerősíti az eleve aszályos időszaknak számító recesszió hatását. További fejleményként pedig újraosztja a lapokat világgazdaságban. Putyin orosz elnök túláradó önbizalma, távolsági nehézbombázóinak újraindított cirkálása mögött is a fantasztikus olajbevétel, na meg a földgázban utazó Gazprom tele kasszája húzódik meg. Az olajkitermelő országok idén közel 1000 milliárd dollár bevételre tesznek szert, az OPEC arab tagjai pedig a pénz javát gigászi tőkeerejű állami alapokba áramoltatják, amelyek sorra vásárolják fel a nyugati világ megroggyant vezető bankjainak, társaságainak részvényeit. Egyedül Walid bin Talal szaúdi dollármilliárdos herceg olyan cégekbe tette be a lábát, mint a Walt Disney, a Hewlett-Packard, a PepsiCo vagy a Time Warner médiabirodalom. A magánkezdeményezést szorgalmazó liberalizált világpiac egyfajta új államosításnak néz elébe, olyannyira, hogy még az Egyesült Államok is protekcionista óvintézkedéseket fontolgat az állami pénzügyi alapok nyomulásával szemben. A magas olajár hatásaként tehát nemcsak az autósok csúszhatnak el, hanem a nyugati világ gazdasági pilléreinek tulajdonoscseréje is bekövetkezhet. Az utóbbinak pedig messzebb ható következménye lesz, mint a benzinkút totemoszlopán feltüntetett árak láttán kiejtett szitokszavainknak és ökölrázásunknak.