Ügynök voltam!

Már jó ideje, hogy az első ügynöklisták nyilvánosságra kerültek, ám mind ez ideig szinte senki sem akadt az országban, aki elismerte volna, hogy tudatosan együttműködött az ŠtB-vel. A napvilágra került listákon kizárólag olyan emberek neve szerepel, akiket vagy „megtévesztettek”, vagy „be akarnak mocskolni”, illetve olyan is akad, aki névazonosság miatt kifejezetten „tévedésből” szerepel a besúgók között. Ügynök eddig egy szál se! Ez bizony skandallum! Hová lesz a hivatalok és az újságok szavahihetősége, mi lesz így, hogy minálunk még egy nyomorult besúgó sem akad?! Ezért úgy döntöttem, hogy kilépek a nyilvánosság elé, és bevallom: ügynök voltam! Csak hogy mentsem a mundér becsületét. Jelenleg 33 éves vagyok, azaz a leggyatrább fejszámoló is kiszámolhatja, hogy a módszerváltáskor a 17. életévemet tapostam. De ez ne tévessze meg Önöket! Engem még 1975 októberében szerveztek be. Kiscsoportos óvodás voltam akkoriban, és a titkosrendőrség valószínűleg rájöhetett, hogy ebből a közegből viszonylag kevés információ érkezik hozzájuk. Két hosszú kabátos bácsi keresett meg, és felajánlották, segítsek nekik megvédeni a szocialista hazát a felforgató elemektől. Ezek közül a kifejezések közül akkor még egyet sem ismertem, de mivel mindig is mocsadék gyerek voltam, és a melóért nem kevés csokival fizettek, vállaltam. Az oviban sokan a bögyömben voltak, elérkezettnek láttam hát az időt, hogy leszámoljak velük. Az első áldozatom az óvó néni volt, aki mindig keménykedett velem a délutáni alvással. Mivel írni még nem tudtam, szóban jelentettem tartótisztjeimnek, hogy a néni nem is lobogtatta olyan nagyon lelkesen a szovjet zászlót a legutóbbi május elsejei fölvonuláson, meg hogy kicsit színesebb legyen a történet, kitaláltam, hogy Jolika néni gépágyút rejteget a padlásán. Amenynyire tudom, az óvó néni ezután hosszabb ideig külföldön tartózkodott – ha jól emlékszem Szibériában – aztán meg fejőnő lett a helyi állami gazdaságban. Ezután Józsika következett. A kis dög kétszer is elgáncsolt az udvaron, egyszer elvette a kisautómat, és lenyúlta tőlem a szomszédék Katicáját. Kis fejtörés után elmeséltem a titkosrendőr bácsiknak, hogy tanúja voltam, amint Józsika a fiúvécében röhögve elfingta nekünk az Internacionálét (hamisan!), majd rendszerellenesen a Brezsnyev bácsi képére harcsabajuszt rajzolt. Nem tudom, mi történt később, csak annyit mondhatok, Józsikát sem hozták az eset után többé oviba. Szerintem ők is elköltözhettek. Miután iskolába kerültem, szorgalmasan küldözgettem tovább a jelentéseimet. Mindig jó fantáziám volt, később írni is megtanultam. Ha valaki csúnyán nézett rám akkoriban, hamar megtanulhatta, hogy hol lakik az Úristen. Egy-két jelentés, és mindjárt nyugtom volt az illetőtől. A környezetem szerintem nem sejtett semmit, bár azt észrevettem, hogy felelni csak akkor hívnak a tanárok, ha azt háromszor írásban kérvényezem tőlük. Érdemjegyet meg csak abban az esetben adtak, ha két független tanúval igazolni tudták, hogy az értékelésükkel egyetértettem. Szóval, szépen haladtam előre az életben, ám 1989-ben, közvetlenül a gimnázium befejezése előtt beütött a krach, megdőlt a rendszer. Érettségizni még leérettségiztem valahogy, a kapcsolataim megvoltak, nemigen akadt olyan tanár a suliban akkoriban, aki meredeket mert volna kérdezni tőlem a vizsgán. Ám az egyetemet már nem fejeztem be. De nem panaszkodom, később megtaláltam a számításomat, a mi fajtánkra mindig mutatkozik kereslet. Manapság élek csendesen, és nem is léptem volna a nyilvánosság elé, ha észre nem veszem, hogy ezek a mostaniak lehagytak a közzétett listájukról. Hiába kerestem a nevemet az interneten, ezek megfeledkeztek rólam. Amikor pedig megtudtam, hogy senki sem vállalja a múltját a mieink közül, már szinte kétségbeestem. Fiúk! Besúgótársaim! Elvtársak! Hát mi van? Munkásököl-vasököl, ti meg lekvárok vagytok?! A múltat végképp eltörölni?! Azt hiszem, félreértitek a régi jelszót. Mitől féltek? Látjátok, hogy nem olyan érzékeny ennek az országnak a közvéleménye, hogy a besúgásaitoknak komolyabb következményei lennének. Kövessétek ezért a példámat, és lépjetek ti is a nyilvánosság elé! Csak nem hagytok szégyenben? A végén még kiderül, hogy én voltam az egyetlen ügynök, és egyedül viszem el a balhét!