Turisták zokniban

A délután folyamán sokféle tarka népség fordult meg a szúnioni meredek sziklaszirtre épült Poszeidón-templomnál. Az olaszok lelkesen kiabálva „fotomontaggio”-kat készítettek a műemlékről. A görög gyerekcsoport szerzetes vezetője szakszerű kiselőadást tartott a tenger-isten szentélye mellett talált kúroszszobrokról. Egy angol apuka tíz év körüli kislányával igyekezett a turisták elől alaposan elkerített dór oszlopok közül megtalálni azt a „szerencsés” példányt, amelyikbe egykor a nagy hellénofil romantikus, lord Byron véste bele a nevét. Az ő idejében még nyilván fenséges elmélkedésekre ragadtató, elhagyatott sziklaorom hamarosan zsivajgó magyar turistákkal telt meg. „Hallatlan, hogy ezek a görögök még zoknit se hordanak!” – méltatlankodott az egyik (s okkal, hiszen ahogy úgy futtában végigpásztáztam őket a szememmel, a pestiek mindegyike hófehér zokniba bújtatta lábát a majd’ 50 fokos hőségben.) „Ne higgyétek ám, hogy ez eredeti!” – figyelmeztette a társaságot egy másik nagyokos az i.e. 5. századból származó ógörög szentélyre célozva. „Látom rajta, hogy cementtel van összetapasztva, semmiképpen se valódi márvány!” A többiek közben helyet foglaltak a természetes sziklákból kialakított „lelátón”, s csupán néhány szófoszlányt kaptam el az újabb szellemességeikből: „Mit is kell itt nézni?” „Hát ilyet a Halászbástyáról is láthatok!” „Tamást le is dobhatnánk innen, Yvonne hogy örülne otthon!” Amit nézni „kellett”, az a szúnioni naplemente volt, az attikai riviérán üdülők „kötelező” programpontja. Holnap este egy helyi taverna lesz a látványosság, utána séta az athéni Plakán – görög idegenvezetőjük mindent megtesz, hogy a helyi miliőből is megérezzenek valamit. Csak nekik kéne már levetniük végre-valahára otthonról hozott zoknijaikat...