Totemek és tabuk

Hogy kinek, mit és hogyan kéne bizonyítani nemzeti jelképekről, azok jelentéstartalmainak módosulásáról, hogy ki kit büntessen hetedíziglen, ki, kin és mit toroljon meg, hogy mi az enyém, mi csak a tiéd, hogy miért a nagy sunyítás, mellébeszélés, kínkeserv-kinyilatkoztatás, vagy netán csak a kollektív szívatás, nos, azt hittem, ebből már mindnyájan kinőttünk. Mint ahogy abból is: vitába szállni hiedelmekkel, szándékosan eltorzított tényekkel és az azokban rögeszmésen hívő fanatikusokkal, régi-új fasisztákkal, ájtatos egyházi manókkal, akik a nagynemzeti oltáron együtt égetik a tömjént a söpredékkel, vagy a mindenkori történelemhamisítókkal, akik pozíciójukat kihasználva a manipuláció legaljasabb módszereit gyakorolják.

Szép a két hittérítő szobra – mondta a volt nejem őszintén, de keserűen még a múlt héten. Valóban az, bár engem a néhai Moszfilm stúdiójának emblémájára emlékeztet, meg a régi zöld, szoci százkoronásra – mert azon a markáns kohász-hegesztő(?), meg a búzacsokrot tartó fejőnő(?) bámul diadalittasan a szép holnap elé, ezt lehetne talapzaton elfordítani, fény-árnyékkal eljátszadozni, netán a megfelelő pózban, kart előre nyújtva, sarló-kalapácsot, keresztet, jogart, vagy akár egy almát tenyérbe markolva előre mutatni – nos, pont ezért nem érdekes az egész.

Azért, mert egyesek történelmet hamisítva utcán akarnak igazságot tenni, szándékos féligazságokkal indulatokat szítanak, s az már csak hab a tortán, hogy személyiségi , emberi jogokra stb. hivatkoznak, miközben állandóan megsértik a törvényt, de még a tisztességes együttélés legelemibb szabályait is. Totem kell és tabu. Törzsi társadalomban élünk vagy mi a szösz. S#t, el#bb-utóbb hordákban fogunk. Hm, milyen jó lenne, ha egyesek olvasták volna A legyek urát... De azok is, kiknek szíve percenként kétszázat ver, ha meglátnak egy kiterjesztett szárnyú turulmadarat. Miért? Azért, mert a butaság és sötétség ellen még ő sem véd meg. Sőt, tartok tőle, az a szimbólum is olyasmit jelentett, s főleg akkor jött divatba az alatta zokogás, amikor régi dics#ségünk már jócskán késett az éji homályban..., s feledtük, hogy ezt magunknak is köszönhetjük. De ezt inkább történészek derítsék ki, s ne politikai sarlatánok, csetnikek, veteránok. Persze, nem olyan történészek, akik Horthyt kizárólag fasisztaként állítják be – megint az érzelmekre alapozott történelem –, ne olyanok, akik a kosúti sortűz kapcsán szlovákgyilkoló magyarokról hazudoznak, ne olyanok, akik történelmi magyar családok neveit kizárólag szlovákul hajlandóak leírni, ne olyanok, akik Tiso rendszerét viszont mennyországként festik le, és ne olyanok, akik a nagymorva-elméletbe hülyülve egyenesen azt állítják: az Árpád-kori Magyarország tulajdonképpen ezt a fejlett államberendezkedést plagizálta, sőt, a már készen kapott akkori civilizációs hálózatra telepedett rá... A kútmérgezőkből elég volt, mindkét oldalon. Cirill és Metód szerintem holtukban is utálkoznak azon, hogy mire használják fel őket. Mert itt az volt a lényeg: megint valakik ellen határozták meg önmagukat, a történelmi tények pedig le vannak sajnálva. Vicc: megkérdik Štefánikot, hogy mit szól Cirillhez és Metódhoz? – Akkor lássam őket, amikor a hátam közepét – mormogja a tábornok. Merthogy a hátába telepítették a két szentet. Mondjuk, ez is jellemző, még ha átmeneti is...

Majd Ďurica vagy Pius megírja, hogy miért jogos, s megint lehet kacagni.