A tűzszünet nem került szóba a francia és az ukrán elnök találkozóján

Emmanuel Macron Zelenszkij

Az Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünet „nem tárgya a megbeszéléseinknek (...) a szövetségeseinkkel” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Párizsban, francia kollégájával, Emmanuel Macronnal folytatott megbeszélését követően.

„Nem beszéltünk tűzszünetről” – hangsúlyozta az ukrán elnök, miközben a segélyek gyors növelésére szólított fel. „A tél előtt szükségünk van az önök támogatására” – tette hozzá. 

Emmanuel Macron arról biztosította ukrán kollégáját, hogy Franciaország a „kötelezettségvállalásainak megfelelően” folytatja Ukrajna támogatását, és kiemelte „a csapatok felszerelése és kiképzése terén tett előrelépéseket”. 

„Ez egyben egy nagyon egyedi együttműködési modell is” – mutatott rá. Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter kedden jelentette be, hogy a jövő év első hónapjaiban tervezi Franciaország átadni Ukrajnának a korábban megígért Mirage 2000–5 típusú vadászrepülőgépeket, miután a gépeket átalakítják, a pilótákat és a szerelőket pedig kiképezik. Tájékoztatása szerint ez magában foglalja a légicsapásokhoz szükséges és az elektronikus hadviselés elleni védelmi felszerelést azért, hogy ellen tudjanak állni az erős orosz elektromágneses zavarásnak. Ezeket a felszereléseket a délnyugat-franciaországi Cazaux légibázison szerelik fel, míg a pilótákat és a szerelőket, akik ezeket a repülőgépeket fogják üzemeltetni, a kelet-franciaországi Nancyban képezik ki. 

Több ország szállított már amerikai F–16-os vadászrepülőgépeket Kijevnek, a francia elnök pedig júniusban jelentette be, hogy Mirage 2000-5 típusú repülőgépekkel kíván hozzájárulni a támogatáshoz. Macron akkor elmondta: a vadászgépek ukrán pilótáit Franciaországban fogják kiképezni még az idén, s Franciaország további 4500 ukrán katona kiképzését is tervezi. Jelezte, hogy mindeddig egyetlen francia katonai kiképző sem tartózkodott Ukrajnában. 

Zelenszkijnek ez az ötödik látogatása Franciaországban az orosz–ukrán háború 2022. februári kezdete óta. Az ukrán elnök európai körútja keretében Londonból érkezett Párizsba, ahonnan Olaszországba és Németországba utazik tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?