Torz beidegződések

Sok impulzus évtizedek óta rezonál a szlovákiai magyar közbeszédben, a legrégibb és leginkább élő hatások közé tartozik az együttműködés és a versengés. Mindkettő megtalálható minden közösségben, hiszen az innovatív kezdeményezések versenyszerű kialakulását és az együttműködést igénylő társadalmi felelősségvállalások alapjait is adják. Az USA-ban már a legkisebbek is tapasztalják! Gondoljunk csak a süteményeket áruló „kiscserkészekre” – a csoportoknak felváltva kell együttműködniük és versenyezniük. Emiatt is oly színesek és öntudatosak az USA-beli civil szervezetek vagy akár a helyi közösségek, amelyekben e gyermekkortól fejlődő készségek ki tudnak teljesedni, felismerve a versengést vagy az együttműködést igénylő helyzeteket: végtére is hasznára vannak a társadalomnak. Mindennek van szlovákiai magyarokat érintő vetülete is. Idehaza alig találkozhatunk az USA-beli nevelési sajátosságokkal (helyette a szintén fontos magyarságtudat erősítés zajlik – de sajnos generációkból hiányoznak a fentebb leírt képességek). Ráadásul rosszul értelmezzük az együttműködést és a versengést – ehelyett az összefogás és a széthúzás szavakat használjuk. „Egységben az erő, tartsunk össze”, és „Jaj annak, aki nem áll be közénk” – hangzanak már Trianon óta a szlogenek. E fentebbi viszonyítás torz jellege a két világháború közötti periódusból ered, és átöröklődött a jelenbe: mindent a pártpolitikából vezetünk le. Elég csak a legutóbbi „igaz” magyarok és „áruló” magyarok jelzőkre gondolni, amelyeket nem csak a két párt tagsága, de a tőlük eltérően gondolkodók is megkaptak. A nagy „összefogás–együttműködés” görcsösségében elfelejtettük, milyen innovatív gondolatokkal és kezdeményezésekkel jár a versengés, amelyek előremozdítanák közösségünket. A Martosi Szabadegyetem és a Gombaszögi Nyári Tábor kapcsán fellépő „egységesülési igény” (de alkalmazható az „igaz” és az „áruló” vagy a „konzervatív” és „liberális” jelző is) egyértelműen e fentebb kifejtett torz berögződés eredménye. Azonban nagyon is példaértékű a két rendezvény versenye a szlovákiai magyarokért: számos hazai sikertörténetet mutattak be, és a közösségi vitakultúra felélesztésével is hozzájárulnak. Az, hogy mindez „bajuszhúzogatással” is jár a honi médiában, természetes velejárója az egészséges versenyszellemnek. Lenne mit tanulniuk pártjainknak és más szervezeteinknek a régi beidegződések továbbörökítése helyett.