Zuzana Martináková, az SDKÚ-ból távozott képviselő sem érti, miért nem lehetett a mostanában sűrűn kritizált szociális törvények januártól hatályba lépett módosításain korábban, még azok parlamenti bizottsági vitája során változtatni.
Törvényhozási selejt
A szociális törvények hibáira most a kelet-szlovákiai romák zavargásai hívták fel a figyelmet. A szociális és családügyi miniszternél szociális érzékenységgel valamelyest jobban megáldott némely képviselőknek a javasolt segélyösszegek emelésére tett korábbi javaslatait azzal utasították vissza, hogy nem lenne rá költségvetési fedezet. Most pedig – láss csodát! – a parlament annak az SDKÚ-nak a javaslatára nyesegeti a szociális reform vadhajtásait, toldja meg néhány koronával a szociális juttatásokat, amely néhány hónappal korábban hallani sem akart mérsékeltebb ütemű és kevésbé fájdalmas szociális reformról. Ľudovít Kaník szociális miniszter és képviselői most – a kormányt megkerülve – javaslatok formájában próbálnak a lehető leggyorsabban enyhíteni az év elejétől hatályos szociális törvények szigorán.
Sokaknak nem tetszik a törvényalkotási szokások ilyen látványos mellőzése. Ezt még a kormánypártiak közül is kifogásolják. Semmi se gátolja a gátlástalan SDKÚ-sokat a hibák megismétlésében. Ha ez így folytatódik, az eddigi selejteket újabbak követik a törvényalkotásban. Élő embereken folytatnak kísérleteket, ráadásul bürokraták íróasztalon számítják ki a következményeket. Nem éppen felemelő érzés tudni, hogy az EU-ba kerülés előtt néhány héttel fegyveres erők igénybe vételével korrigálják a törvényalkotók némely tévedését. A szociális, önkormányzati hivatalnokok is a megmondhatói, milyen óriási galibát tudnak okozni a sebtében összetákolt törvények, amelyekben sokszor még az évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok sem igazodnak el. Az immár a miniszter által is bevallottan elnagyolt szociális törvények miatt a korábbinál rosszabb szociális helyzetbe kerültek vajon hogyan igazodjanak el az ilyen törvényekben? Bocsánatot kér valaki is attól a mások segítségére szorulótól, aki a hibás, rosszul értelmezhető törvény miatt akár csak egy hónapra is nélkülözi csekélyke járadékát? Vagy attól a rokkantnyugdíjastól, aki mozgásképtelensége, rossz anyagi helyzete miatt képtelen hivatalok sorát végigjárni, hogy kiharcolja magának, amiről utólagosan kiderül, hogy mégiscsak jár neki? Valószínűleg a selejtes törvény betűjéhez kényszerűen igazodó egyszerű hivatalnokot hibáztatja. Pedig a legnagyobb hibát a főhivatalnok követte el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.