Török világ Bécsben

A bécsi tartományi választá-sokon először állítanának lis-tát török jelöltekből.A kezdeményező Turgay Taskiran török származású orvos, aki Bécs Simmering kerületében praktizál.

A bécsi tartományi választá-sokon először állítanának lis-tát török jelöltekből.

A kezdeményező Turgay Taskiran török származású orvos, aki Bécs Simmering kerületében praktizál. Ő 2013-ig az Európai Török Demokraták Uniójának vezetője volt; ez a szervezet a Törökországban jelenleg kormányzó, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjához köthető, amelynek alapítói között volt Recep Tayyip Erdogan jelenlegi török elnök is.

Turgay Taskiran a Die Presse című osztrák lap korábbi információi szerint várhatóan listavezető lesz.

A Die Presse korábban azt írta, hogy a lista és a jelöltek összeállításáról szóló megbeszéléseken a bécsi török konzulátus magas rangú képviselője is mindig megjelenik, vagyis a török állam is támogatja a listaállítást. A követség az újság kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a tartományi választásokon a jelöltek és a választók is osztrák állampolgárok, így osztrák belpolitikai ügyről van szó.

A lista kezdeményezését Turgay Taskiran azzal indokolta, hogy az ausztriai politikában erősödik a jobbratolódás és növekszik az idegenellenesség. Elmondása szerint annak érdekében is akarnak változtatni, hogy „egy olyan gazdag országban, mint Ausztria, ne kelljen a menekülteknek fedél nélkül, a szabadban aludniuk”.

A listához szeptember 4-ig kell összegyűjteni a támogató aláírásokat, a bécsi tartományi választásokat október 11-én tartják. Az osztrák statisztikai hivatal felmérése szerint a bécsiek 40,7 százaléka, vagyis 712 ezer lakos külföldi bevándorlók Ausztriában született gyereke. A tartományok közül Bécsben él a legtöbb első és második generációs bevándorló, a második helyen Vorarlberg tartomány áll 24,5 százalékkal, az utolsó Karintia (10,9%). Bécsben csaknem 105 ezren török felmenőkkel rendelkeznek; közülük hatvanezer embernek osztrák útlevele van, 45 ezren választásra jogosultak.

Az osztrák külügyminiszter elutasítja a török választási listát. Sebastian Kurz a Der Standard napilapban arról beszélt, hogy a lista nem segítené, hanem éppen gátolná az integrációt. A lapban páros interjú jelent meg, amelyben Kurz egy török származású osztrák énekesnővel, Fatima Sparral nyilatkozott Ausztria kisebbségpolitikai helyzetéről. A néppárti miniszter példaként egyik párttársát említette, aki marokkói származású, hithű muszlim, és képviselőként részt vesz az osztrák parlament munkájában. Kurz szerint így kellene működnie a politikai rendszerbe való integrációnak, vagyis a bevándorlóknak már létező pártoknál kellene politizálniuk. Kurz kifejtette: számára az integráció azt jelenti, hogy valaki büszke a gyökereire, azonban egyúttal új hazáját is képviseli. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?