Két találós kérdést készítettem mára a kedves olvasónak. Az első esetben azt kell eltalálniuk, kinek írták a nyílt levelet, a második esetben, hogy ki mondta az idézett mondatokat. Kellemes rejtvényfejtést!
Törd a fejed, érdemes!
„Tisztelt Miniszterelnök Úr!”
A Felvidéken járva Ön lát majd olyan épületeket és fákat, melyek az itt született Mednyánszky László, Hamvas Béla és Márai Sándor pillantásait is őrzik még. A festő, a polihisztor és az író életműve itt fogant a tájainkon, s úgy magasodik az égig, mintha fényből nőtt világfa lenne. Az ő földi pályájuk végső tanulsága: csupán egyetlen igazság létezik – embervoltunk azt jelenti, hogy a másik emberért vagyunk; életünk annyit ér, amennyit belőle a másokért való szolgálattal eltöltöttünk.
Örömmel tapasztaljuk, hogy az Ön politizálási stílusa nélkülözi a kor legnagyobb divatjának elemeit: az önzést, a gyűlölködést, a hazudozást és a csalást. Ön nem vált maszkokat, kezdettől fogva felelősséget érez minden magyarért, bárhol él is a nagyvilágban. Köszönjük ezt a fegyverek nélküli harcmodort; a hitre, a becsületre, a tudásra alapozott megnyilvánulási formát; annak felismerését, hogy »a szavak nem jutnak soha emberig, ha nem viszik magukkal a mosolyt is – a jövőt! – lélektől lélekig«.
Köszönjük a magyar (ezt a szót nem árulhatom el, mert könnyű lenne a megfejtés, de írok három lehetőséget) a, nemzetvédelmet; b, proletárdiktatúrát; c, igazolványt, az ígéretesen felfejlesztett, de mára megingott támogatási formákat, köszönjük, hogy magyar olimpiáról álmodott.
Mi, felvidékiek is hisszük, hogy nemzetünk megújulásában része lesz a határon túli magyar néptöredékeknek. Mi vagyunk a hajszálgyökerek, akik egyre erőteljesebben szívják fel az életerőt, hogy a fényre juttassák azt.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Érezze jól magát körünkben, és jöjjön közénk gyakrabban!”
A lehetséges megfejtések: a, Horthy Miklós; b, Rákosi Mátyás; és a vicc kedvéért c, Orbán Viktor.
Második találós kérdésünk, vajon ki mondta 2002-ben a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a következőket:
„Koszovó példája igazolja, hogy a kisebbségi kérdést sokkal jobban lehet konfrontálással megoldani, mint tárgyalások útján. Orbán Viktor szándéka nem a választási kampány egyik húzása, hanem olyan törekvés, amelynek célja új európai status quo kialakítása. Nem akarunk az MKP és a magyar parlament túszai lenni, ezért a szlovák törvényhozás legközelebbi ülésére benyújtjuk saját törvénytervezetünket. A tét Szlovákia függetlensége és a szlovákiai polgárok törvény előtti egyenlőségének visszaállítása. (...) Az MKP a törvényjavaslatunk benyújtásától teszi függővé, koalícióba lép-e velünk. Mi ez, ha nem színtiszta nacionalizmus?”
A lehetséges megfejtések: a, Ján Slota; b, Vladimír Mečiar; és a vicc kedvéért c, František Mikloško.
A megfejtés mindkét esetben elég vicces.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.