Izraeli-palesztin – Emmanuel Macron: egy év után sem szűnik a fájdalom

macron k

Megemlékezett Emmanuel Macron francia elnök hétfőn a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásának egyéves évfordulójáról, és azt írta az X közösségi oldalon, hogy Izrael népének, a franciáknak és a megsebzett emberiségnek ma is ugyanolyan éles a fájdalma, mint egy évvel ezelőtt.

A francia államfő együttérzését fejezte ki az áldozatoknak, a túszoknak és az érintett hozzátartozóknak.

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter hétfőn a dél-izraeli Reimben részt vett a Hamász által egy évvel ezelőtt meggyilkolt áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen. A rendezvényen Barrot leszögezte, hogy Franciaország „állhatatosan elkötelezett” Izrael biztonsága mellett. Kiemelte, hogy Franciaország Izraellel együtt siratja a francia áldozatokat, és Párizs továbbra is szüntelenül követelni fogja a Gázába hurcolt túszok feltétel nélküli szabadon engedését.

Tervezett programja szerint Barrot találkozik Jiszráel Kac izraeli külügyminiszterrel, majd a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyére, Rámalláhba utazik tovább.

Emmanuel Macron szombaton arról beszélt, hogy fel kellene függeszteni azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket Izrael a Gázai övezeti háborúban használ, mert véleménye szerint ez elősegíthetné a politikai rendezésre irányuló erőfeszítéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?