Tóparti maffiák

Könnyed nyári szórakozás: emberünk kiballag a tópartra, feltűzi a kukoricát, a kukacot, bedobja a horgait, és ejtőzik. Néhány órára elfelejti a ronda munkahelyét, a politika Molochját, az áremelés Polüphémoszát, a megemelt koncessziót, a dépéhát, az egész dzsumbujt maga körül. Eszik, iszik, pöfékel, pisszeg a hattyúkra meg a vízicsibékre, amelyek odapofátlanodnak a lába elé tarhálni. Nézelődik, bóbiskol, s közben arra gondol, milyen felhőtlen kikapcsolódás a peca.

És nézi a nagy társaságot, amely egész évben ott tanyázik a túloldalon, a nyárfák alatt, és egymás után csőröli ki a nagy halakat, míg ő hiába áztatja a kanócot. Kapás se közel, se távol, egy árva ráncigálás nem sok, annyival sem ajándékozzák meg azok a fránya halak. Azok meg ott, túlnan, már megint hurráznak és csoportosulnak, egyikük lavórnyi pontyot fáraszt. Emberünk meg kezd bepöcenni. Eddig azt hitte, azért fizeti az engedélyt, hogy ő is fogjon. Igaz, a halak sosem hallottak esélyegyenlőségről. Azok oda mennek, ahol a kaja. Hol van már az az idő, amikor emberünk kiballagott, és vagy fogott valamit, vagy nem? Manapság már csak a vagy nem érvényes, mert minden tavon akad egy nagyhangú halkitermelő iparos társaság, amely álmában sem találkozott azzal a kifejezéssel, hogy sporthorgász. Ezek a manusok csónakból etetnek, és mázsaszámra. Vödrökkel döntik a vízbe a búzát, a kukoricát, a darát, tetejébe a bojlit.

Hogy a laikus is értse: miként a disznó a vályúra megy, a hal is az etetésre. Egy néhányhektáros tavon aztán másnak nincs esélye, csak aki bírja az etetési versenyt. Természetesen pénztárcával. Szó nincs itt már a természet szeretetéről, a halak fineszes horogra csalogatásáról és egyéb apróságokról, amelyek széppé és élvezetessé teszik a horgászatot. Nemes szórakozássá, amikor a horgász keresi a halat, kutatja szokásait. Itt már csak a vályú létezik, és a halak, mint az idomított malacok, odacsődülnek a nagy halom kajára.

Olyan ez, mintha a templom előtt kuporgó koldusba belerugdalna valaki: hé, haver, miért nem vagy nagyvállalkozó? Az esélyed megvan rá, hiszen nyitott társadalomban élünk, vagy mi a szösz.

A törvény is jó, a rabsicok is leépülnek lassan. Most már nem kihágás az orvhalászat, hanem bűntény, amiért ülni is lehet. Végre. Csak ezek a maffiák ne lennének, amelyek mázsaszám fogják a halat, a fene se tudja, minek, hiszen megenni sem győzhetik. Viszont elveszik a többiek maradék kedvét is. A helyi szervezetnél meg senkinek nem jut eszébe, hogy betiltsák a csónakból való etetést. A vágóhíd egész nyáron üzemel, a nagyhangú társaság meg talán fel sem fogja, hogy milyen szép lenne a horgászat – nélküle.