Tisztelt Illetékes!

Nem is tudom, kinek címezzem ezt a levelet. Az utóbbi időben nagyon sokan kijelentették magukról, hogy nem felelnek a félresikerült kampányért. Erről én sem tudok érdemben nyilatkozni, mert a kampányról nem is hallottam, egyáltalán, nálunk, a Vadkeleten semmi sem utalt arra, hogy itt sorsdöntő kérdésről kell szavazni. Számunkra a kérdés ugyanis egyáltalán nem sorsdöntő. Mi, a Bodrogköz és az Ung-vidék lakói már nem a kormányfő által oly gyakran emlegetett „történelmi esélynek”, a számunkra kínaiul hangzó strukturális alapoknak örülünk – mivel ilyen, az Európai Unióban alapkifejezéseknek tűnő fogalmakat senki nem magyarázott el nekünk –, hanem annak örvendezünk, igaz, nagyon halkan, a lakás mélyén elbújva, ha a postás a csengetés és a dörömbölés után végre feladja. Igaz, néhány nap után beengedjük. Akkor aztán tényleg európai polgárhoz illő mély filozófiai eszmefuttatásokat tarthat a családi kupaktanács, igaz, egyáltalán nem bonyolult aritmetikai kérdésekkel kapcsolatban, kenyeret vegyünk-e vagy pedig tejet. Ismerőseimhez hasonlóan én is hosszabb ideje munkanélküli vagyok, a feleségem még dolgozik, két gyerekünk iskolás, van egy hetvenéves, beteg apám, akit jelenleg is kezelnek. Havi tízezer koronából négyezer rögtön elmegy lakbérre és villanyra, kettő az orvosnak, de a maradékot aztán márkás cuccokra költjük a second-hand shopokban.

Ön Pozsonyban él, pozsonyi fizetést kap, talán Önnek – vagy valamelyik segédjének – futotta volna egy keleti útra is. Nem kellett volna pénzt hoznia, mi ezt már lassan senkitől nem várjuk el. Elég lett volna azonban néhány biztató szó. Igaz, nem a túléléshez, hanem ahhoz, hogy a hétvégén ne a Latorca-partra menjek ki horgászni a gyerekeimmel, hanem szavazni.

Azt olvasom a tegnapi újságban, hogy elképesztően alacsony volt a részvétel, a politikusok sokkal többre számítottak. Azt is megírták, hogy különösen a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásban volt alacsony, Nagykaposon és Királyhelmecen nem érte el az ötven százalékot.

Jobbra számítottak? Mi (már) nem.