THE DAILY TELEGRAPH

A brit kormány minden eddiginél egyértelműbben jelezte, hogy meg fogja vétózni az EU-bővítéshez kidolgozott új uniós alkotmánytervezetet, ha annak végső formája nem veszi figyelembe a brit alapkövetelményeket.

A brit kormány minden eddiginél egyértelműbben jelezte, hogy meg fogja vétózni az EU-bővítéshez kidolgozott új uniós alkotmánytervezetet, ha annak végső formája nem veszi figyelembe a brit alapkövetelményeket. A konzervatív lap „magas rangú kormányforrásra” hivatkozva közölte: London nem törekszik minden áron egyezségre, az általa „vörössel meghúzott vonalakat” nem lehet blöffnek tekinteni. Az idézett forrás szerint az Unió a bővítés után is működőképes lesz új alkotmány nélkül. Már a 2000-ben elfogadott Nizzai Szerződés megteremtette azokat a kereteket, amelyek között a 25 tagúvá bővülő unió működhet. A brit kormányt komolyan aggasztja, hogy a soros olasz EU-elnökség által a hétvégi külügyminiszteri értekezlet elé terjesztendő kompromisszumos tervezet megkérdőjelezi a brit kikötéseket. London ragaszkodik a nemzeti vétó (az egyhangú döntéshozatal) fenntartásához az adópolitikában, és nem fogad el olyan uniós kezdeményezést, amely a NATO-tól függetlenül építene ki védelmi kapacitást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?