Tetőzik a "meleghullám”

Összeházasodott barátnőjével Rosie O’Donnell amerikai színésznő, híres televíziós műsorvezetőnő, az amerikai média világának homoszexualitását nyíltan vállaló kevés személyiségeinek egyike.

Összeházasodott barátnőjével Rosie O’Donnell amerikai színésznő, híres televíziós műsorvezetőnő, az amerikai média világának homoszexualitását nyíltan vállaló kevés személyiségeinek egyike. Az igen népszerű talkshow-háziasszony a San Francisco-i városházán mondta ki csütörtökön a boldogító igent régi barátnőjének, Kelli Carpenter marketingigazgatónak, egykori táncosnőnek.

Eddig ő a legismertebb személyiség, aki esküvőt kötött azonos nemű partnerrel a liberális szellemű kaliforniai nagyváros anyakönyvvezetője előtt, bár a furcsa frigyet kötő párok között volt már a kaliforniai esélyegyenlőségi hivatal egy politikai karrierre pályázó demokrata párti tagja, Carole Migden is, aki szintén egy másik nőt "vett feleségül".

A Micsoda csapat (1992) és a Flintstone (1994) című mozifilmekből Magyarországon is ismert színésznő azt mondta, hogy George Bush elnöknek a melegházasságok ügyében elfoglalt "erkölcstelen" állásfoglalása késztette az előre nem tervezett házasságkötésre.

Rosie O’Donnell egy nappal azelőtt vezette anyakönyvvezető elé kedvesét, hogy Arnold Schwarzenegger kormányzó felkérésére a kaliforniai államügyész benyújtja keresetét, amely talán véget vet az azonos neműek heves viták tárgyát képező tömeges esküvőinek.

Sok szakértő úgy véli, hogy a Gavin Newsom San Francisco-i polgármester utasítására lehetővé vált és az elmúlt hetekben százával, sőt ezrével kötött melegházasságokat később egy bíróság érvényteleníti. A színésznő-televíziós műsorvezető szerint Bush elnöknek a témában elhangzott megnyilatkozásai a "leggonoszabbak és leggyűlölködőbb" szavak, amelyeket egy hivatalban lévő elnöktől valaha is hallott. Bush támogatja a szövetségi alkotmány nagy horderejű módosítását az egynemű házasságok betiltására.

A leszbikus sztár a polgári engedetlenség egy formájának nevezte, hogy az elnök magatartás elleni tiltakozásul törvényes frigyre lép párjával. Rosie szerint a társadalmat csak úgy lehet jobbítani, ha olyan emberek, mint Newsom, bátran fellépnek az igazságtalanság ellen.

Rosie O’Donnell 2002-ben nyíltan felvállalta homoszexualitását és abbahagyta a népszerű "The Rosie O’Donnell Show" sorozatot, hogy több időt szentelhessen a párjával közösen örökbefogadott három gyermeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?