Terror a komfortzónában

Robbantottak itt, meg amott, turistákat ejtettek túszul itt, vagy amott. Régen nem volt ennyi rossz a világban, mondják az idősek, mi meg arra gyanakszunk, hogy régen nem volt ennyi tévé, meg újság, meg internet. Az első idézetet a Facebookon olvastam: „Az élet ott kezdődik, ahol véget ér a komfortzónádˮ. A másodikat néhány éve egy Japánban élő ismerősöm mondta, amikor megkérdeztem tőle, nem akar-e hazajönni amiatt, hogy a fukusimai atomerőművel gondok vannak. Valami olyasmit válaszolt, hogy Dunaszerdahelyen is elütheti mondjuk egy autóbusz, tehát esélye a megmaradásra ugyanakkora Japánban, mint itthon. Tegyük hozzá, Japánban még talán kicsit nagyobb.

A harmadik idézetet elfelejtettem, de helyette itt egy ropogós nyári igaz történet egy kiscicáról. Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kiscica. Nagyon aranyos volt, mert a kiscicák ilyenek. Kapott is szépen enni, hogy nőjön, és legyen belőle nagy cica. De nem így lett, ugyanis egy szép napon odament az udvarban lakó komondor tányérjához, hogy megkóstolja, mit kapott enni a nagy kutya. Ezt viszont a kutyák nem szeretik, így a nagy kutya szájába vette a kiscica fejét, és szétroppantotta. Aztán evett tovább. Ki a bűnös? A cica, aki nem volt elővigyázatos? Vagy a kutya, aki nem szereti, ha evés közben zavarják? Mindezek fényében mit tanácsolhatnánk azoknak, akik valamelyik arab országba mennének nyaralni? Maradjanak itthon? Utazzanak rettegve? Kóboroljanak felelőtlenül az esti bazárokban? Talán az egyik sem jó megoldás. Döntsenek legjobb belátásuk szerint, és igyekezzenek jól érezni magukat.

Ha lehet, ne barnuljanak le túlzottan, mert Budapesten vagy Pozsonyban landolva még bevándorlónak nézik őket az aggódó helyi polgártársak, és kaphatnak a képükre. Vagyis a terrorért nem kell egzotikus országba utaznunk, megkapjuk itthon is, a saját komfortzónánkban. Mivel a terroristák, meg az aggódó polgártársak, meg a komondorok, meg a kiscicák ugyanúgy Isten teremtményei, mint mi, valószínűleg akarva-akaratlanul is a teremtő akaratát teljesítik be, csak mi még nem értjük a nagy összefüggéseket.