Tarthatatlan határidő

1990-ben, amikor először merült fel, hogy Csehszlovákia az Európai Unió tagja lehet, oly távolinak tűnt a 2000-es év. Akkoriban ugyanis azt jósolták a szakemberek, hogy körülbelül az ezredfordulóra válhatunk a fejlett Nyugat részévé, addigra talán sikerül néhány posztszocialista országnak elérnie azt a szintet, amelyet Görögország és Portugália ért el a belépéskor. Ahogy közeledett az ezredforduló, úgy vált teljesen reménytelenné, hogy a kitűzött célt teljesítsük. Úgy tűnt, mintha toltuk volna magunk előtt ezt a tíz évet: mintha állandóan tíz évnyire lettünk volna az uniós tagságtól. Hogy ennek olyan komoly okai voltak, mint az ország szétválása vagy Vladimír Mečiar folyamatos országlása, bármily meglepő, ebből a szempontból mellékes. Persze ahhoz, hogy az uniós tagság közelebb kerüljön hozzánk, jönnie kellett ‘98-ban a Dzurinda-kormánynak. Már 2000-et írtunk, az óhajtott dátumot, és még mindig nem tudtuk, mikor hajlandó az unió befogadni bennünket. Csak az év végére lett világos, hogy 15 évvel a változások után, 2004-ben válhatunk taggá. Manapság azonban a 2004-es időpont tűnik kicsit túl közelinek: Brüsszel behunyta a fél szemét. Hiába próbáljuk szépíteni a helyzetet, nem készültünk fel az EU-tagságra, még akkor sem, ha bravúrosan már 26 csatlakozási fejezetet lezártunk, amivel a visegrádi országok legstréberebbjévé váltunk. Mentalitásunkban és gondolkodásunkban nem vagyunk készek a belépésre, és nem hiszem, az előttünk álló másfél, két és fél év alatt ez jelentősen megváltozna. Valószínűleg nem is emiatt szállingóznak Brüsszelből kósza hírek, amelyek már 2005-ről szólnak. Az unió sem készült fel ránk, túl nagy teher vagyunk. Számon kérhetjük az unión, miért nem tartja magát az eredeti menetrendhez, de hiányosságaink miatt talán inkább várjunk 2005-ig.