Mármegintszivatnak Tamás vagyok, fatelepi anyagmozgató. Kétkezi munkából élek, éppen csak egy szemernyit jobban, mint egyesek a munkanélküli-segélyből.
Tamás rövidül
Pedig végzem a dolgom becsülettel – minden évben többet dolgozom, immár esztendők óta ugyanazért a bérért. És jövőre még csak rosszabbra számíthatok, mert mindenféle jóstehetség nélkül is előre látom, hogy a mi szakmánkat, a kétkezi famegmozgatást is felölelő szektorban alkalmazottakat érinti majd legsúlyosabban az idei választási kampány. Ugyanis ebben a hadjáratban több száz óriásplakátot enyveznek majd piárcégek a reklámtábla-felületekre, és a választópolgárok kegyeiért folytatott ilyen-olyan ígéretpatronok robbanásaitól hangzatos harc végén, ahogy az újságban olvastam, nyolcszáz tonnás politikai döntést hoznak, vagyis 800 tonna papírra nyomtatják ki a képviselőjelöltek névsorát és a szavazólapokat. ĺgy aztán ezt az idei kampányt talán senki nem sínyli meg jobban, mint én, Mármegintszivatnak Tamás fatelepi anyagmozgató munkás, mert az is előfordulhat, hogy tanfolyamra küldenek, néhány esztendővel a nyugdíj előtt átirányoznak más munkaterületre: kiképeznek segédmunkásnak kiirtott erdőterületek újratelepítésére vagy óriásplakát-tépő bedolgozói mesterlevelet kapok, esetleg elhelyezkedhetek a használtpapír-feldolgozásban. Ebből látom, hogy ezzel a választással én, Mármegintszivatnak Tamás a rövidebbet húzom.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.