NÁRODNÁ OBRODA
„Számolunk azzal, hogy valaki megkísérelheti manipulálni a választásokat. Felállítottunk és kipróbáltunk egy rendszert, amely révén előbb lesznek meg a választási eredményeink, mint a Központi Választási Bizottságnak.
TALLÓZÓ
NÁRODNÁ OBRODA
„Számolunk azzal, hogy valaki megkísérelheti manipulálni a választásokat. Felállítottunk és kipróbáltunk egy rendszert, amely révén előbb lesznek meg a választási eredményeink, mint a Központi Választási Bizottságnak. A szavazatokat egész Szlovákiából összeszámoljuk” – nyilatkozza a lapban Vladimír Mečiar. A HZDS elnöke állítja, sohasem működött együtt a pártállami titkosszolgálattal (ŠtB), a vád csak a cseh–szlovák államszövetséget pártoló politikusok koholmánya. Kizártnak tartja, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt vezetője esetleg újra elhagyná az országot. „Lexa soha nem szökik meg, vállalja a felelősségre vonást, ám érdekünk, hogy az ő ügyében is tartsanak tiszteletben minden törvényt. Azok, akik slágert akartak csinálni Lexából a választások előtt, rendesen meglepődtek” – mondja Mečiar. „Néhány ember céltáblát csinált Lexából és személyes bosszút forralt ellene, s ő lényegében az ismeretei miatt ve-szélyes, nem pedig a cselekedetei okán” – így Mečiar.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.