TALLÓZÓ

NÉMET SAJTÓ
Bírálta Nicolas Sarkozy francia elnök nukleáris politikáját tegnap Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

NÉMET SAJTÓ

Bírálta Nicolas Sarkozy francia elnök nukleáris politikáját tegnap Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív napilapnak adott nyilatkozatában a német diplomácia vezetője nem értett egyet azzal a francia javaslattal, hogy segíteni kellene az arab országokat az atomenergia polgári célú hasznosításának útján. Külügyminiszterként semmi esetre sem tanácsolná, hogy a nukleáris energiát tekintsék világszerte az energiaproblémák megoldási eszközének – hangoztatta Steinmeier, utalva arra, hogy ez nem segíti a politikai stabilitást. A német külügyminiszter közvetve bírálta, hogy Párizs atomerőművek szállításáról kötött megállapodást Líbiával, s Nicolas Sarkozy francia elnök Algériával is hasonló egyezményt írt alá. A politikai stabilitás ellen hat, ha a világ különböző régióiban atome?rő?műveket „szórnak szét”, ráadásul olyan országokban, amelyek nincsenek felkészülve a szóban forgó technológia megfelelő alkalmazására – jelentette ki az interjúban Frank-Walter Steinmeier. A német külügyek irányítója, aki a legutóbbi népszerűségi listán először előzte meg a több mint két éve vezető Angela Merkel kancellárt, megkönnyebbülten nyilatkozott az Iránra vonatkozó, legutóbbi amerikai hírszerzői jelentés kapcsán. Steinmeier annak a nézetnek adott hangot, hogy a beszámolóban foglaltak nyomán immár kisebb az időkényszer az iráni atomválság politikai megoldására. A külügyminiszter úgy értékelte, hogy erre az Egyesült Államok részéről is nagyobb a készség, mint korábban. Oroszországgal kapcsolatban a külügyminiszter kijelentette: nézete szerint Vlagyimir Putyin elnöksége az ország számára nagyfokú stabilitást teremtett. Az oroszországi belpolitikai viszonyokat azonban szavai szerint nem szabad megszépíteni. „Putyinnal szemben is egyértelmű szavakat kell használnunk, nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy ezzel egy csapásra változásokat tudunk elérni”– hangoztatta Steinmeier, aki egyúttal az Európai Unió és Oroszország viszonyát, továbbá a német–orosz kapcsolatokat rendkívüli jelentőségűnek nevezte. A német külügyminiszter üdvözölte, hogy Vlagyimir Putyin Dmitrij Medvegyevet javasolta az államfői székbe. Steinmeier úgy vélte: más jelöltekhez képest Medvegyev biztosíthatja leginkább Oroszország nyugati orientációját, illetve a gazdaság korszerűsítését. Szavai szerint Medvegyev jelölésével Putyin az orosz politika stabilitását kívánta jelezni.

OSZTRÁK LAPOK

A hétfői osztrák lapok részletesen számoltak be a hét végi hegyeshalmi incidensről, amelynek során az osztrák kalauz biztonsági okokra hivatkozva leszállította az álló utasokat a Budapest–Bécs között közlekedő EuroCity vonatról. „Az, hogy a magyarok nálunk vásároljanak be, nagyon is a mi érdekünk. Vagyis az Osztrák Vasúti Társaság (ÖBB) akkor cselekedne okosan, ha a csúcsidőszakban pótkocsik indításáról gon?dos?kodna” – írja a Die Presse, hozzátéve hogy az ÖBB számára láthatólag nem fontos az utasok elégedettsége. „Egyszer majd ezt az ágazatot is privatizálják az EU-ban. És akkor az ÖBB-nek súlyos gondjai támadhatnak a hozzáállásával.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?