SME
A lap arról ír, hogy a közvélemény felháborodással fogadta Mikuláš Dzurinda kormányfő és SDKÚ-elnök kijelentését, mely szerint a legkisebb okát sem látja annak, hogy a parlament előtt elszámoljon a kormány tevékenységével. „A kormány programnyilatkozata nem értéktelen papírlap.
TALLÓZÓ
SME
A lap arról ír, hogy a közvélemény felháborodással fogadta Mikuláš Dzurinda kormányfő és SDKÚ-elnök kijelentését, mely szerint a legkisebb okát sem látja annak, hogy a parlament előtt elszámoljon a kormány tevékenységével. „A kormány programnyilatkozata nem értéktelen papírlap. Megalkotását az alkotmány is megköveteli, s előírja a kabinetnek, hogy a kormány a megválasztását követő harminc napon belül köteles programját a képviselők elé terjeszteni és annak alapján kérni a parlament bizalmát. Lényegében csak ezen az alapon szerez a kormány valós mandátumot a közügyek irányítására” – hangsúlyozza a Sme. Dzurinda a napilap szerint nem akarja meghonosítani ezt az egyébként kötelező eljárást a szlovák politikai kultúrában. Egyben figyelmezteti is a miniszterelnököt, hogy 30 képviselői aláírás számadásra kényszerítheti őt a kormánya négyéves munkájával kapcsolatban. „A választók a parlament révén ellenőrzik a kormányt, nem pedig fordítva.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.